Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I második fordulójában a Mezőkövesd a Diósgyőrt fogadta hazai pályán. Az első félidő végén elkezdett szakadni az eső, és a pálya olyan vizes lett, hogy a játékvezető nem adott engedélyt a második játékrész elkezdésére, végül 45 perccel később folytatódhatott a meccs.

A DVTK számára remekül alakult az első félidő, az NB I-be két év után visszajutó miskolciak már a 6. percben vezettek Bárdos fejesével, majd a 35. percben egy pontos lövéssel Vancas megduplázta az előnyt.

A szünet előtt elkezdett szakadni az eső, és a pálya egyre rosszabb állapotba került, a zivatar a félidőben csak fokozódott.

Vad II István játékvezető az asszisztenseivel együtt nem adott jelet a folytatásra.

Ilyen állapotban volt a pálya az első félidő után, azóta csak rosszabbodott a helyzet Forrás: m4sport.hu

A linkre kattintva megnézheti, milyen állapotok uralkodtak a mezőkövesdi stadionban a döbbenetes esőzés miatt.

A zivatar idővel aztán enyhült, és a vízelvezető rendszernek köszönhetően javult a pálya minősége, így háromnegyed óra múlva elkezdődött a második játékrész, bár a kispadokat elöntötte a víz, a stáb és a cserejátékosok a lelátókra költöztek.