Újabb aggasztó híreket kapott Kis Grófo a háború sújtotta Izraelben rekedt családjáról

Kis Grófo
Kis Grófo
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Kis Grófo néhány családtagja és barátai gyerekekkel Izraelben vannak, a reptéren várják a segítséget.
Vágólapra másolva!

Kis Grófo vasárnap a közösségi oldalán közölte a szörnyű hírt követőivel, miszerint családja és barátai kint ragadtak a háború területén. A Blikk elérte az énekest, aki aggódva számolt be a történtekről.

Már az előző éjszakát is a repülőtéren töltötték, ahol alig van ennivaló, mert mindent bezártak, és mindeközben hallják a robbanásokat. Szörnyű lelkiállapotban vannak, ezt a helyzetet itthonról, a biztonságból talán el sem tudjuk képzelni" - mondta Kis Grófo, aki imádkozik a szeretteiért.

Forrás: Instagram/Kis Grófo

Hogy ő most nincs ott, a Jóisten csodájának tekinti, hiszen ő is hivatalos lett volna arra az eseményre, ahova a hozzátartozói utaztak. "Engem is hívtak a Nemzetek Felvonulására, ahova a rokonaim és a családtagjaim mentek, de én egyéb teendők miatt sajnos nem tudtam elvállalni az utazást, amit nagyon sajnáltam.

Egy biztos; amint megtudom, hogy elindulhattak, megyek a reptérre és személyesen fogom köszönteni őket" - tette hozzá.