Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalban szereplő AS Roma labdarúgócsapata kirúgta vezetőedzőjét, a portugál José Mourinhót.

Az olasz fővárosi klub kedden a hivatalos honlapján közölte, hogy a portugál szakember és a teljes szakmai stábja elhagyja Rómát. Hozzátették: hisznek abban, hogy "egy azonnali váltás tesz a legjobbat az egyesületnek".

A 61. születésnapját jövő pénteken ünneplő Mourinho 2021 májusában érkezett az AS Romához, amellyel 2022-ben megnyerte az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát. Tavaly az Európa-ligában volt döntős a csapat, amely a budapesti Puskás Arénában rendezett fináléban tizenegyespárbajban maradt alul a Sevillával szemben.

A Roma a mostani idényben 20 forduló után nyolc győzelemmel, öt döntetlennel és hét vereséggel áll a kilencedik helyen a Serie A tabelláján,

de csak négy ponttal marad el a már Konferencia-liga szereplést érő hatodik pozíciótól.

A Roma az Európa-ligában a holland Feyenoorddal találkozik a nyolcaddöntőbe kerülésért február 15-én és 22-én.

Mourinho a Roma történetének 60. vezetőedzője volt, és már kinevezték az utódját is, aki a klublegenda Daniele De Rossi lett.

A játékosként világbajnok De Rossi 2002 és 2019 között futballozott a Romában, majd egy évvel később a Boca Juniors csapatától vonult vissza. A korábbi középpályás a pályafutása befejezését követően az olasz válogatott technikai igazgatójaként dolgozott, majd 17 mérkőzés erejéig irányította a Serie B-ben szereplő SPAL együttesét.