Könnyebb és gyorsabb a frissített 911 Turbo, amely a Carrera S 3,8 literes hathengeresének 500 lóerősre felhúzott változatát kapja, de külseje a várakozásoknak megfelelően alig módosult.

A 911 Turbót megelőzően a Porsche már frissítette a 911 Carrera, Carrera 4, Targa és GT3 modelleket, így igazán nem meglepő, hogy most a Turbót vették kezelésbe. Ahogy az várható, a laikusok számára az autó ugyanúgy fog kinézni ahogy eddig, másoknak feltűnhet a fényszórók körüli krómozás, valamint az átrajzolt ködlámpák és kerekek. Sokkal érdekesebb, hogy a Porschénél hogyan próbálják tartani a lépést a Ferrari, Lamborghini és Nissan hármassal.

A GT3-ashoz hasonlóan már ez a modell is a 3,6 literes motor helyett a Carrera S modellekben megismert 3,8 literest motort kapja átdolgozva. Az új ikerturbós motor a korábbi 480 helyett már kereken 500 lóerő leadására képes, vagyis mindössze 30 lóerővel gyengébb, mint a jelenlegi csúcsverzió, a GT2-es.

Ez lesz a Porsche történetének legerősebb összkerékhajtású autója lesz, amely 3,7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig  312 km/óra. A jövő évtől egy a Porsche hétfokozatú duplakuplungos PDK váltója is elérhető a kocsihoz, amellyel már csupán 3,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára a 911 Turbo.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]


A Frankfurti Autószalonon debütáló új 911 Turbo a hírek szerint még kevesebbet is fogyaszt, sőt a jobb vezethetőség miatt a menetstabilizáló elektronikát is újra programozták.