Zöld rendszámot kapott az első svéd Év autója - Volvo XC40 T5 Twin Engine teszt

Még dízelként is kapható az XC40, főleg a hosszabb távokat utazóknak. A plug-in hibrid szabványos fogyasztása a trükkös uniós norma szerint 1,8-1,9 l/100 km

A Volvo azon ritka gyártók egyike, amelynek minden aktuális modelljéből van plug-in hibrid kivitel. Ezúttal a legkisebb SUV, a korábbi Év autója díjas XC40 bizonyíthatta képességeit, három hengerrel, trükkösen elhelyezett akkuval és 262 lóerővel. Egyelőre ez a kínálat legzöldebb tagja, de a vevőknek nem árt osztani-szorozni, hogy megér-e az alapmodellekhez képest többmilliós felárat.

Biztonság: aki csak egyszer is hallott a Volvo márkáról, biztosan ez a szó jut elsőnek eszébe róla. Pedig a cég olyan területeken is aktív, mint a környezetvédelem. Sok évvel ezelőtt olvastam egy cikket, melyben arról volt szó, hogy milyen körülmények között készülnek az autók a svédországi Göteborg városában. Egy gyárat általában úgy képzeltünk el, hogy zajos, koszos és sötét, ahol az alkalmazottak alig várják a munkaidő végét. Ehhez képest a Volvónál ekkor már facsemeték nőttek alig néhány méterre a készülő autóktól, tisztaság és rend uralkodott a csarnokban.

Jellemzi az ergonómiára törekvést, hogy a munkások szerelés közben úgy forgathatták a félkész autó vázát, hogy vállnál magasabban sosem kelljen dolgozniuk. Azóta persze ezek nagy része a legtöbb gyártónál már ipari standarddá nőtte ki magát.

A környezetvédelem azonban nem merülhet ki pár facsemete telepítésében, ma általános a napelemek, geotermikus és más, megújuló energiák használata,

illetve egyre többen törekszenek az CO2 semleges gyártásra. Persze a csökkenő emisszió vonatkozik az előállított termékekre is, az uniós kvóták új lendületet adtak az alternatív hajtásoknak.

Nemsokára villanyautóként is jön a sikermodell

A Volvo nem várt ki az utolsó pillanatig, ma már minden jelenleg kapható típusából létezik lágy- és plug-in hibrid változat. Sőt, már az ajtón kopogtat a teljesen elektromos modelljük is, ami épp szintén az XC40-re épül. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Polestar néven létrehoztak egy külön márkát is, amely kizárólag plug-in és teljesen elektromos modelleket kínál (sajnos itthon még nem elérhetőek). Leállt a gyár a dízelmotorok fejlesztésével, az új S60-ból a típus története során először nem készül dízel, emellett a Volvo elsőként vezette be minden autóján a 180 km/h-s végsebesség korlátozást.

Visszatérve az XC40-re, a típus bemutatkozása talán nem is sikerülhetett volna jobban. 2018-ban megnyerte az Év Autója díjat, ami a svéd gyártó első ilyen címe.

Másrészt pedig olyan sikert hozott a Volvo számára, amelyre talán ők sem számítottak.

Messze ez a legkeresettebb modell náluk, és az eltelt három év ellenére folyamatos kapacitáshiánnyal küzdenek, egyszerűen nem tudnak eleget gyártani belőle. Rögtön az elején tisztázzuk, hogy az XC40-ből kétféle plug-in kivitel létezik, ezek csupán összteljesítményben (és persze árban) térnek el egymástól, maga a hajtáslánc azonos.

Az alapot egy 1,5 literes, háromhengeres turbós benzinmotor adja, 129 vagy 180 lóerővel. Ezt egy hétfokozatú duplakuplungos váltóval párosították, melynek házába került a mindkét változatnál azonos, 82 lóerős villanymotor. Jelen esetben a két erőforrás teljesítménye összeadható, tehát összesen 211, illetve 262 lóerőről beszélhetünk. A gyengébbik T4, az erősebbik pedig (ilyen volt a tesztautó is) T5 Twin Engine néven fut. Közös bennük az elsőkerék-hajtás is: bár a hagyományos XC40 modellek léteznek összkerekesként, a hibrideknél le kellett mondani erről a megoldásról.

Három henger plusz villanymotor: 262 lóerő

Ennek prózai oka van, a mérnökök ugyanis a kardánalagútban helyezték el a 10,7 kWh-s akkumulátor moduljainak legnagyobb részét, és ennek köszönhető, hogy a plug-in változat utas- és csomagtere egy centivel sem lett szűkebb, csupán a benzintankból kellett 8 litert feláldozni. Persze biztosan sokaknak fennakad a szeme azon, hogy mit keres egy háromhengeres motor egy ilyen autóban. A Volvo jelenleg futó motorcsaládjának kisebbik tagjáról van szó, és bármennyire is előítéletesen ül be az ember, gyorsan eloszlanak a félelmek, még ha nem is száz százalékosan.

Szerencsére az XC40 menet közben csendes belül. Kizárólag elektromos, Pure üzemmódban ez persze nem olyan meglepő, ám ha átkapcsolunk Power beállításra, ahol a benzinmotor fixen hajt, akkor se igazán történik semmi.

Igaz, hidegen kissé rázkódva kell életre és a bemelegedésig az alapjárat sem túl sima, de ez később eltűnik.

Vele együtt pedig a hang is kint marad, háromezres fordulatig szinte semmit nem érzékelünk a zajokból. Városban már-már süketszoba, nagyobb sebességnél a gördülési zaj dominál, de a 14 hangszórós Harman Kardon hifinek nem okoz gond ezt elnyomni.

262 lóerő még a bő 1,8 tonnás önsúly mellett sem mondható kevésnek, ezt a 7,3 másodperces 0-100 sprint is bizonyítja. Mégis, az egész autó inkább a nyugodt, finom haladásra ösztönöz. Az R-Line felszereltség sportosabb hangulatú, míg a tesztautó Inscription kivitele határozottan a kényelem irányába hangolt. A ballonos téligumik és a kisebb méretű, de így is 18 colos felnik jó hatással vannak a rugózásra, elég jól viseli az úthibákat, miközben kanyarban sem esünk le az ívről. A kormányzás rásegítése jól eltalált, az áttételezés pont megfelelő, de túl sok visszajelzést ezúttal sem kapunk.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!