Tudta, hogy létezik egy másik Balaton is Magyarországon?
Rendkívül érdekes a hely története.

Rendkívül érdekes a hely története.
A 10. századtól 1241-ig Árpád-kori magyarok népesítették be a mai Tázlár területét.
Számos legenda kering vele kapcsolatban.
A fontos régészeti felfedezés a tatárjárás idejéből származó mongol főhadiszállás nyomait azonosította a bugaci pusztán.
Zománcozott-aranyozott veretek, az egykori templom harangjának darabjai és egy érmegyűjtemény is előkerült.
III. András halálával ért véget az Árpád-dinasztia csaknem fél évezreden át tartó uralma.
Második államalapító királyunk aki a tatárjárás után újjáépítette az országot.
Egyesek ma is vitatják, hogy „Velencei András” Árpád vérvonalának volt-e a leszármazottja.
Julianus barát megtalálta Magna Hungariát, és fenyegető üzenetet hozott Batu kántól.
Árpád-kori épületmaradványok kerültek elő az egri vár területén.