Az évtized legjobb magyar filmjei

A magyar filmnek a hatvanas évek óta nem volt olyan erős évtizede, mint ez a most véget érő. Több, mint kétszáz bemutatott nagyjátékfilm közül választottuk azt a huszonötöt, amely a legtöbb örömet, talányt, izgalmat, szórakozást, csodát, fejvakarást, szépséget és igazságot adta nekünk a moziterem sötétjében. Válogatásunk természetesen szubjektív, a Filmklub kilenc szerzőjének az ízlését tükrözi. Szerintünk ezek voltak a legjobb magyar filmek az elmúlt tíz évben. Kérjük, a cikk végén komment formájában írd meg a saját kedvenceidet!

#5 - Dealer
Rendezte: Fliegauf Benedek
Mozibemutató: 2004. október 21.

Részlet | Kritika

Egy ember meséje, aki útja során mindenféle furcsa szerzettel találkozik, fontos leckéket tanul meg tőlük, végül elér a céljához. Bőr alá bekúszóan lehangoló drogosfilm, aminek hideg képei hosszú ideig velünk maradnak a vetítés után is. Nagyszerűen fényképezett menő magyar film instant klasszikus pillanatokkal a "feketére égtem bazmeg"-től a legendás gombás jeleneten át a hétéves kislány egyszerre gyomorszorítóan nyomaszt és imádnivalóan aranyos kérdéséig: És akkor együtt árulnánk a cuccot? A Dealer mindez egyszerre. Fligeauf Benedek egy kábítószerkereskedő egy napjáról szóló filmje elnyújtott körfahrtokkal, atmoszférikus zörejekkel, abszurdnál abszurdabb fejezeteken át halad a sok vigaszt nem nyújtó végkifejlet felé, így lesz az évtized egyik legszuggesztívebb alkotása. (PG)

+ + +

#4 - A nyomozó
Rendezte: Gigor Attila
Mozibemutató: 2008. október 2.

Előzetes | Kritika | Interjú a rendezővel

Okos thriller sok fekete humorral. Ilyen műfaj Magyarországon nem létezett, amíg meg nem jelent a színen Gigor Attila, és el nem határozta, hogy úgy önti filmbe az emberi kapcsolatokkal szembeni paráit, hogy az a nézőknek is jelentsen valamit, ne pedig maszturbáció legyen. Bérgyilkosság, boncasztal, a gyilkos nyomoz önmaga ellen. Egy jó kis csavaros krimi összes szükséges eleme nem csak együtt van itt, hanem tökéletesen klappol is. Ehhez jön még Gigor sajátosan magyar, ironikus humora, és a lényeg: a filmet végigbárgyúskodó Anger Zsolt pompás alakítása. Gyilkosság nem esett még ilyen jól a moziban. (BB)

+ + +

#3 - Hukkle
Rendezte: Pálfi György
Mozibemutató: 2002. október 24.

Teljes film a Videán

Aranyos nénik ölik halomra a férjeiket egy faluban. Brutális vígjáték a Hukkle, aminek alapján Magyarország egy egzotikus isten háta mögötti hely, ahol mindenki bolond. Sőt túlmutat a film Magyarországon, arról is szól, hogy az ember egyszerre bájos és brutális lény. Nem beszélnek benne, mégis érthető, nem csoda hogy külföldön is hatalmas sikere volt. A képek mindent elmondanak, a feszültség fokozódik, felváltva kacagunk és viszolygunk. Bátor, szórakoztató és mély film, e sajátosságok ötvözése pedig elég egyedülálló ahhoz, hogy könnyedén neki adjuk a bronzérmet. Pálfi György három nagyjátékfilmjéből kettő került a dobogóra, nem kérdés, hogy ki most a legnagyobb filmes e hazában. (HP)

+ + +

#2 - Werckmeister harmóniák
Rendezte: Tarr Béla
Mozibemutató: 2001. február 1.

Részlet

Nehéz eldönteni, Tarr Bélánál az emberiség mélységes megvetése vagy a minden emberi gyarlóság iránti teljes empátia a legutolsó, igazi réteg. A Werckmeister harmóniák alatt is ez a kérdés mardos minket, miközben figyeljük, ahogy a városban összegyűlt (egy bálnát és egy titokzatos herceget követő) felheccelt csőcselék felforgatja a kórházat, ágyukban tehetetlenül fekvő betegeket gyaláznak meg, aztán ahogy a szent-közeli Valuska elborzadó tekintetébe mélyedünk elszoruló szívvel. Gyönyörűséges fekete-fehér képeken - melyeken embereket ölnek - siklik táncolva a kamera, hallgatjuk Víg Mihály varázslatos zenéjét, és ha igazán átadtuk magunkat, szinte elviselhetetlen, annyira fáj és annyira szép. (BB)

+ + +

#1 - Taxidermia
Rendezte: Pálfi György
Mozibemutató: 2006. november 9.

Ahhoz, hogy valamiről kijelentsük, ez volt az évtized filmje, ideális esetben két dolognak kellene teljesülnie. Olyan filmnek kell lennie, ami csakis ebben az évtizedben képzelhető el, és olyannak, ami nélkül nem lett volna ugyanaz a magyar film a kétezres években. Az első feltételhez semmi kétség nem férhet, ehhez még csak hasonlót sem láttunk korábban. A másik pedig, hát, fene tudja. Persze, hogy nem lett volna ugyanaz a magyar film az évtized legjobbja nélkül. Az viszont nem igaz, hogy fiatal rendezők és operatőrök tömegeit ihlették volna meg annyira a látottak, hogy megpróbálják az ötleteket továbbgondolni, vagy legalább egyszerűen lenyúlni. Ez azonban a legkevésbé a Taxidermia hibája.

Előzetes | Kritika | Interjú a rendezővel

Meg hát még lenyúlni sem olyan egyszerű, ami Pálfi György filmjében látható. A Parti Nagy Lajos alapanyagát nagyon szabadon értelmező film egy család három generációján keresztül meséli nagyjából a teljes huszadik századot. Ami magányos, abszurd, mocskos, undorító, embertelen, lélektelen, kiábrándító, nyomasztó, nyomorúságos, fájdalmas és sötét. Egyértelmű lenne, hogy ezt felejthetetlen, gyönyörű képekben kell megragadni? Aki szerint igen, az biztos annyiszor látta már a filmet, hogy máshogy el se tudja már képzelni. A Taxidermia saját világában ami undorító, az teljesen természetesen esztétikus, a torz és a szép pedig egy és ugyanaz, de ez nem valami öncélú művészkedés, egyszerűen ilyen a hús és ilyen a test. Sokszor pedig egyáltalán nem egyértelmű, hányat csavartak az irónián, mert mindemellett a Taxidermia még vicces is. A csírájától is mentes mindennek, amiért a magyar filmet gyalázni szokás. Nagy, bátor, távlatos, időtálló. Fel sem merül a szokásos "ahhoz képest, hogy magyar...". Egy generáció nagy filmje. (PG)

Köszönet Varga Évának, amiért rárakta a számokat és a címeket a képekre.