A gravitáció csak a pancserokra hat

Halálos iramban 7
Vágólapra másolva!
Megérkezett Halálos iramban 7 enyhén szólva energikus előzetese, amelyben izmos férfiak és csinos nők már megint olyan dolgokat csinálnak kocsikkal, amik épelméjű embernek sosem jutnának eszébe. Visszatér a korábbi epizódokban látott Vin Diesel, Dwayne Johnson, Michelle Rodriguez, Ludacris, Jordana Brewster, Lucas Black és a tavaly autóbalesetben elhunyt Paul Walker is, akinek ez lesz az utolsó filmje. A hatodik részben már felbukkant Jason Statham most nagyobb szerepet kap (az öccse halála miatt áll bosszút Dieselék csapatán), emeli továbbá a produkció fényét Kurt Russell közreműködése is, aki legutóbb a Halálbiztos-ban bizonyította, hogy nem elveszett ember a volán mögött.Az utóbbi négy részt rendező Justin Lin lelépett, hogy A törvény nevében második évadjára koncentrálhasson, helyette a horrorfilmjeivel sikereket elért James Wan (Fűrész, A gonosz háza, Démonok között) jegyzi az új epizódot. A Halálos iramban hetedik része 2015. április 2-án érkezik a magyar mozikba. 
Vágólapra másolva!