Ne higgye, hogy nem figyelik

2015.05.02. 17:17

Edward Snowden és az NSA-botrány két évvel ezelőtt megrengette a világot. Égen-földön keresték a bujkáló kiszivárogtatót, aki közben egy hongkongi hotelszobában, egy Laura Poitras nevű amerikai dokumentumfilmes kamerája előtt mesélt az indítékairól és arról, mi folyik valójában az NSA falai mögött. A Citizenfour felbecsülhetetlen értékű kordokumentum, tele hátborzongató, szomorú jelenetekkel.

 

A Citizenfour lenyűgöző film. Laura Poitras kamerája előtt egy olyan sztori bontakozik ki, amit annak idején, 2013 júniusában levegőért kapkodva bámult az egész világ. A történet önmagában is hátborzongató: az amerikai NSA (National Security Agency, vagyis Nemzetbiztonsági Ügynökség) milliók életét hallgatja le, figyeli meg világszerte, függetlenül attól, hogy terrorveszélyt jelentenek-e, vagy sem. A magánélethez való jogunk illúzió.

2013 júniusáig ezt az illetékesek tagadták, aztán jött valaki, egy sápadt, jótanuló-fejű fiatalember, és kerek, halk mondatokban elmondta, hogy de, a legvadabb teória is igaz. Ő, Edward Snowden csak tudja, ő az egyik lehallgató. Meddig marad életben? Visszaszámlálás indul.

A magánélethez való jogunk illúzió – Edward Snowden a Citizenfour című filmbenForrás: magyarhangya

Adott tehát ez mi kis globális, felfoghatatlan léptékű, 2013-as Watergate-ünk és Poitras leforgatja belőle az új Az elnök emberei-t. A különbség, hogy nem játékfilmet csinál, mondjuk Edward Nortonnal a főszerepben. Itt minden valós időben történik. Ebben a filmben Edward Snowden vállalja el élete főszerepét. És Poitras ott ül a hongkongi hotelszobában, amikor Edward Snowden megköszörüli a torkát és mély hangon, a körülményekhez képest meglepően összeszedetten beszélni kezd.

A Sráckor jutott eszembe. A Citizenfour hasonló bűvésztrükkel operál: a trükk az, hogy nincs trükk. Csak ott vagyok és forgatok. A kulcs az idő. A Sráckor-ral ellentétben itt nem az eltelt idő, az idő múlása a történet, hanem az, ahogy Poitras a pillanat mögé lép, és megmutat belőle annyit, amennyit csak egy érzékeny, bátor dokumentumfilmes kamerájával meg lehet ma mutatni. Mindannyian néztük a CNN-en ezt a szemüveges, cingár palit. Most ott lehetünk vele abban a titkos hotelszobában, és végignézhetjük, ahogy történelmet csinált.

A barátnő soha semmiről nem tudott – Edward Snowden és a barátnője, Lindsay Mills a CitizenfourbanForrás: magyarhangya

Snowden egy enigma: van, akinek hősi szabadságharcos, van, akinek ő az első számú közellenség. Van, akinek kamu, pusztán azért, mert azt gondolják, ha igazi lenne, már nem lenne életben. A veszély, annak a veszélye, hogy egyszer csak beront egy csapat kommandós, és hangtompítóval szitává lő mindenkit abban a hongkongi hotelszobában, ott lóg a fejük fölött. A fejünk fölött.

És hiába tudjuk, hogy nem, nem így történt végül, amikor az egyik pillanatban megszólal a tűzriasztó, és tűznek semmi nyoma, együtt rándul görcsbe a gyomrunk Snowdennel és a két guardianes újságíróval, akik Snowdennek segítenek nyilvánosságra hozni a szenzációs hírt. Egy másik, kevésbé szerencsés guardianes újságíró jutott eszembe: Paddy Considine A Bourne-ultimátum-ból. És azt nagyon szerettem. Igen, a Citizenfour legalább olyan feszített, hideglelős pillanatokat ad a nézőnek, mint a legjobb akciófilmek.

Együtt rándul görcsbe a gyomrunk – Edward Snowden és Glenn Greenwald a CitizenfourbanForrás: magyarhangya

Az NSA, a lehallgató, a légy a falon. Az egyik kis légy úgy dönt, nem etikus, amit eddig csinált, és személyes misszióban nekilát, hogy leleplezze a többieket. Kiáll a világ elé, nekimegy a lehallgatóknak. És hogy életben maradjon, lehallgattatja önmagát. Micsoda paradoxon.

És Laura Poitras engedelmeskedik: bekapcsolja a kameráját, és ő lesz Edward Snowden legbensőbb, legesendőbb pillanatainak krónikása. A hotelágynemű, a memóriakártyák, laptopok, mobilok és kábelek között ott az emberi történet. A rettegő, sóhajtozó Snowden, aki a tükör előtt próbál új frizurát lapítani magának, hátha úgy nem ismerik fel, ha menekülni próbál. Aggódás a barátnőért, aki soha semmiről nem tudott, és akit most a CIA hallgat ki. A kínai emberjogi ügyvéd, aki megpróbálja megszervezni Snowden kicsempészését a hotelből. Glenn Greenwald, a guardianes újságíró, aki világhírű lett a sztorival, és akinek cserébe kilenc órán át faggatták a szerelmét a Heathrow-n. És megint Snowden: az arca, ahogy nézi magáról azokat a CNN-híreket, amiket mi is néztünk annak idején.

A Citizenfour nem csak Snowdenről szól. Többször is figyelmezteti Greenwaldot, Poitrast, hogy a lehető legkevesebbet szeretne magáról elárulni, mert nem akarja, hogy a személye elterelje a figyelmet arról, amiről ez az ügy valójában szól.

Sok filmbejátszás és archív felvétel árnyalja a képet, Poitras megpróbálja elmesélni a lehető legegyszerűbb szavakkal, mi történt, mi történik a lehallgatási botrányban, és miért fontos, hogy foglalkozzunk vele. A felejthetetlen pillanatok mégis azok, amik Snowden közelébe engednek. Vagy az utolsó néhány pillanat, amikor Greenwald és Snowden papírfecnikre firkálva kommunikálnak, mert máshogy nem mernek. Aztán gondosan összetépnek minden fecnit. Szomorú, torz pillanatok. Én a helyükben le is nyeltem volna azokat a papírdarabkákat. Éljen a technológia, éljen az emberi kommunikáció.

- - - - - - - - - - - - - -

Az Origo Edward Snowdenről szóló összes cikkét itt találja.