Két nőt szeretett egyszerre, így született meg Wonder Woman

Bella Heathcote
Vágólapra másolva!
Ha azt halljuk, hogy ismét egy szuperhős eredettörténetére válthatunk jegyet, a legtöbben automatikusan ásítanak egyet. A Professor Marston & the Wonder Women-ról azonban már most, az első előzetese után látszik, hogy erre a filmre érdemes lesz odafigyelni. Megismerhetjük belőle a Csodanő kitalálóját, William Moulton Marston pszichológust, és a két nőt, aki inspirációul szolgált számára: a professzor feleségét, Elizabeth Marstont és Olive Byrne-t, aki együtt élt a házaspárral, és mindkettőjük szeretője volt. Marston nem éppen szokványos párkapcsolatban élt, és az ebből fakadó élményeit, saját és a két szerelme meggyőződéseit, ha bújtatva is, de beleépítette a képregénybe. Az előzetesben például elmondja, hogy szerinte egy ember akkor lehet a legboldogabb, ha engedelmeskedik egy őt szerető személynek. Ez a gondolat gyakran visszaköszönt a képregényben, sokszor feltűntek benne szexuális utalásoktól sem mentes, megkötözött alakok. Bella Heathcote a Professor Marston & The Wonder Women című filmbenForrás: Sonymiddleon1280536 A professzort Luke Evans játssza el, aki legutóbb A szépség és a szörnyeteg felfuvalkodott Gastonjaként tűnt fel a mozikban. A feleséget a mindig kiváló Rebecca Hall formálja meg, Olive Byrne szerepében pedig Bella Heathcote-ot (A sötét ötven árnyalata, Neon démon) láthatjuk. Neki köszönhető az előzetes egyik legerősebb pillanata: felpróbál egy jelmezt, ami nagyon hasonlít a Csodanő kosztümjére. Angela Robinson életrajzi drámája a lehető legjobbkor jön, a Wonder Woman-film óriási sikere miatt most rengeteg embert fog érdekelni a karakter valódi eredettörténete. Ahogy a legtöbb szuperhősfilm, úgy ez a dráma is a titkos személyazonosságokról szól, csak éppen ez a való világban játszódik. Hogy elkerüljék a botrányt, Olive Byrne-t Elizabeth testvéreként mutatták be. A  Professor Marston & the Wonder Women-t október 27-én mutatják be az amerikai mozik, és remélhetőleg hozzánk is el fog jutni. Képregényes plakát Bella Heathcote a Professor Marston & The Wonder Women című filmhezForrás: Origomiddleoff8651272
Vágólapra másolva!