A jövő héten vetítik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában Nagy Dénes első mozifilmjét, a Természetes fény-t - közölték az alkotók.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával magyar-lett-francia-német koprodukcióban készült alkotás egy második világháborúban szolgálatot teljesítő magyar alakulatról szól.
Mint írják, a Természetes fény a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A történet szerint Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot egy gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat.A film a katonák mindennapjait mutatja be a szakaszvezető szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

Forrás: Természetes Fény

A Természetes fény világpremierje a 71. Berlinalén, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos nagyjátékfilmes versenyprogramjában lesz. A film rendezője a többszörösen díjazott Nagy Dénes, akinek a Természetes fény az első játékfilmje. A rendező korábban az Együtt című rövidfilmjével két díjat nyert a 38. Magyar Filmfeszmlén; Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában; Másik Magyarország - Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, Bukta Imre portréfilmjéért elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját - emlékeztet a kommüniké.
A rendező Závada Pál regényét adaptálta vászonra. A nagyszabású képi világ megteremtését Nagy Dénes állandó alkotótársa, Dobos Tamás operatőr (Apaföld, Genezis, Fűzfa) és Ágh Márton (Tegnap, Drakulics elvtárs, Szelíd teremtés - A Frankenstein terv) látvány- és jelmeztervező vezette. A filmalkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült - áll az összegzésben.
A tervek szerint tavasszal, amint kinyithatnak a mozik, a magyar nézők is láthatják a filmet, amelynek a hivatalos magyar plakátja kedden debütált - olvasható a közleményben.A március 1. és 5. között tartandó Berlinale nagyjátékfilmes versenyprogramjában idén először szerepel két magyar film: Nagy Dénes alkotása mellett Fliegauf Bence Rengeteg - Mindenhol látlak című mozija is szerepel a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért versenyző mozik között.