Drog- és szexfüggés, erőszak és öngyűlölet, megélhetési kényszer és létbizonytalanság –összegyűjtöttük a pornóiparról készült 10 legizgalmasabb filmet. A listán szereplő filmeket nem minőségük, hanem bemutatásuk éve szerint rendeztük sorba. 

A pornográfusok (1966)

A kétszeres Arany Pálma-díjas Imamura Sóhei – Noszaka Akijuki regényéből készült – dokumentarista szatírája a legöregebb film ugyan a listán, de A pornográfusok kiállta az idő próbáját. A provokatív hatásából szinte semmit nem vesztett film egy bizonyos Ogata úr portréja, aki arcpirító, mi több: büntetendő fétispornókat rendez (a vonatkozó filmekből Imamura egyetlen kockát sem mutat), ám jövedelmét annak az özvegynek adja, akitől lakását bérli, s akinek kiskorú lánya iránt menthetetlen vágyat érez, de még sem kezdeményez semmit, mert úgy véli, a lány díszpontyként újjászületett apja minden illetlen lépését figyeli az akváriumból. 

Imamura A pornográfusok-ban egyrészt élesen bírálja azokat a férfiakat, akik a nőket igyekeznek tárgyiasítani, másrészt érzékletesen mutatja meg a társadalmi elidegenedéssel együtt járó (általánossá váló) szexuális neurózist, amelyet a pornóipar egyaránt aknáz ki – és mélyít tovább.

Feliratok (1974)

Hasonlóan Imamurához, John Byrum is egy fiktív pornórendező portréján keresztül igyekezett bírálni kora társadalmát, de úgy, hogy a történetet különleges filmtörténeti korba, az 1930-as évek elejére, a hangosfilm térhódításának idejére helyezte.

A Richard Dreyfuss által alakított fiatal, a némafilmek korában még "csodagyerekként" kezelt rendező kiesik a hollywoodi stúdiók kegyeiből, mert nehézségei támadnak a hangosfilmre való áttérésre – jobb híján, hogy biztosítsa a megélhetését és hódolhasson a filmkészítés iráni szenvedélyének, filléres és néma (de saját megítélése szerint: művészi) pornók rendezésére adja a fejét.

Az pedig nem csupán film-, de kultúr- és társadalomtörténeti sajátosság, hogy sem a Feliratok-ban megelevenített korszakban, sem a film bemutatása idején (hiába számít ez az évtized a pornófilmek "aranykorának") a pornófilmezés korántsem volt annyira elfogadott, mint manapság – talán ennek is köszönhető, hogy Byrum (a maga módján egyébként kifejezetten szórakoztató) első rendezése sem a közönség, sem a kritikusok körében nem talált (meg)értő fogadtatásra.

Kemény pornóvilág (1979)

Taxisofőr és a Dühöngő bika forgatókönyvírója, Paul Schrader (ugyancsak saját forgatókönyvéből készült) második rendezésében nem kíméli a nézőt, amikor a kaliforniai pornóvilág legsötétebb bugyraiba kalauzolja. A film főhőse, Jake Van Dorn (George C. Scott) sikeres és istenfélő közép-nyugati üzletember, aki egyedül neveli tinédzser lányát. Amikor Kristen megszökik az egyház által szervezett kirándulásról, a Van Dorn által felbérelt magánnyomozó egy gyomorforgató pornófilmben bukkan rá az eltűnt lányra – a látottaktól felzaklatott apa a saját kezébe veszi a nyomozást, és egy pornófilmekben is szerepelt prostituált segítségével egyre mélyebbre merül az amerikai pornóipar világában, hogy ha kell örjöngő fenevaddá válva, de megtalálja kislánya "elrablóit".

Schrader pornófilmes Dante-parafrázisa (Isteni színjáték: Pokol) a tradíciók, a család és az erkölcs szemszögéből vizsgálja a szórakoztatóipar legszemérmetlenebb üzletágát, karakterei rendkívül összetettek, ugyanakkor a Kőkemény pornóvilág drámája nem csak a valóságot, hanem a hollywoodi filmipar valóságértelmezését is irányadónak tekinti – így nem csupán az amerikai pornóipart, hanem a pornóiparról kialakult képet is leleplezi. Ráadásul Schrader nagyszerű filmjében először foglalkozott komolyabban azzal, amiről minden (pornó)filmes szeretne megfeledkezni: mit érez egy szülő, amikor a gyereke nyilvános szemérmetlenkedésével szembesül.

Larry Flynt, a provokátor (1996)

Milos Forman két Oscar-díjra jelölt (legjobb rendezés, legjobb férfi főszereplő), berlini Arany Medve- és rendezői és forgatókönyvírói Golden Globe-díjas, valamint Európai Filmdíjjal kitüntetett életrajzi drámája a hírhedt pornólap, a Hustler alapítójának életét dolgozza fel – összetett parabolához méltóan a szólásszabadság szempontjából. 

A Larry Flynt, a provokátor mindvégig feszes izgalmát az alkotók ugyanis főként a testiség kendőzetlen ábrázolása és a szexuális tartalmú politikai provokáció körüli jogvitákra hegyezték ki (a Hustler alapítóját börtönre ítélő bírót maga Larry Flynt alakítja) – a nagy cseh rendező, Forman pedig páratlan tehetséggel tartja meg a filmet az objektivitás arany középútján: nem ítélkezik, de nem is propagál, és ennek megfelelően Woody Harrelson a címszerepben (pályafutása egyik legjobb alakításában) bátran játssza el a hol visszataszító, hol szánnivaló, olykor pedig szimpátiát ébresztő polgárpukkasztó szexmogult.

Spermafióka (1997)

Rendkívül bugyuta címe ellenére a South Park alkotóinak (írta, rendezte, vágta, a főszerepet alakítja: Trey Parker; producer és mellékszereplő: Matt Stone) filmje kifejezetten szórakoztató darab – a maga bűnös módján.

A film főhőse egy mormon hittéritő, akinek nincs elég pénze ahhoz, hogy a menyasszonyát a felekezet fellegvárában, a Salt Lake City-i templomban vegye feleségül, ám egy véletlennek köszönhetően felajánlanak neki egy pornófilm főszerepét, amelyben harcművészeti tudását és "egyéb" képességeit is kamatoztathatja. Az ifjú misszionárius a szerepajánlatot (noha az ellenkezik hitével) isteni jelnek veszi és némi tanakodás után eljátssza az Orgazmo ("Spermafióka") nevű bűnüldöző szuperhőst, akinek legfőbb szuperképessége, hogy egy pillanat alatt orgazmust okoz bárkinek. Amikor pedig a producer nem akarja kifizetni, feltalálja a valódi "orgazmusgépet" és a pornófilmben eljátszott módon vág vissza ellenségeinek.

A Spermafióka hamisítatlan szatíra: eleve ócska pornófilmeket idéző alaphelyzetéből kiindulva a közönségesség (és persze a humor) eszközével világít rá a közönségesség ezredvégi diadalára, illetve a felnőtt filmes iparág és fogyasztóinak ellentmondásos viszonyára.

Lapozzon! Cikkünk a következő oldalon folytatódik!