Ebben az országban már a gyerekeknek sem jó

Fekete-fehér gyerekek vándorolnak a vásznon a könnyesen borongós messzeségbe, a szívünk is majd’ megszakad értük. A Berlinale zsűrije is kénytelen lesz könnyfátyolon át ítélkezni Ferge Roland El című rövidfilmje kapcsán arról, hogy lehet-e filmet készíteni anélkül, hogy az alkotó bármit is elmondana vele?

Természetes, hogy minden film épít valamelyest a nézők közös alaptudására: ha például valaki egy frissen emelt kis dombocska és egy földbe szúrt fakereszt mellett áll a vásznon, akkor minden néző tudja, hogy az illető elvesztette valakijét. Enélkül lehetetlen lenne bármilyen mozgóképet leforgatni, mégsem lehet, hogy egy film teljes egészében csakis erre a közös tudásra alapozzon, anélkül, hogy ahhoz bármit is hozzáadna. Vagy vulgárisabban fogalmazva: anélkül, hogy bármi eredeti is lenne benne.

Egy kocka Ferge Roland El című filmjéből Forrás: Berlin Film Festival

Pedig Ferge Roland a Berlinale Generation programjában versenyző, El (Away) című diplomafilmjével ezt teszi. Tíz percen keresztül tízéves-forma gyerekeket mutat, akik eljönnek otthonról, leszegett fejjel bandukolnak, majd buszra szállnak. Aztán vége a filmnek.

Na igen, de közben Kazai Ági roppant közhelyes, szomorú hangulatú zongorazenéje szól, tehát (a közös tudás alapján) a gyerekek távozása alighanem bánatos dolog. Az utakon hatalmas kátyúk éktelenkednek, sőt, néhol sár van, ezek pedig, mint tudjuk, rossz dolgok. A háttérben lélektelen lakótelepi házak magasodnak, ahol alighanem a bú lakozik. Mindez ráadásul fekete-fehér, ami általában szintén ritkán utal vidámparki mulatságra, inkább a szürkeségre.

Innen már nem is olyan nehéz összerakni, miről szól a film, ami nem szól semmiről: arról, hogy emberek elmennek a rossz életük elől, hogy valahol jobb életet keressenek. Ráadásul ezek az emberek gyerekek, ami, ugye, szörnyű, mert ők aztán tényleg kiszolgáltatottak, legalábbis ha fekete-fehér filmen ábrázolják őket szépelgő képek tucatjaival úgy, hogy a háttérben folyton újra meg újra leüt valaki néhány nagyon szomorú, mély hangot a zongorán.

Az élet tehát olyan nehéz, hogy el kell előle vándorolni a messzi ismeretlenbe. Egy ilyen sekélyes filmtéma eleve alig több az általános közhangulat rókabőrének újbóli lehúzásánál, de ettől még az El lehetne jobb film, mint amilyen. Például ha valamit el is mondana a témájáról ahelyett, hogy azt feltételezné, arról úgyis minden nézőnek megvan a saját véleménye, kár is hozzáfűzni bármit, nehogy valaki ne értsen egyet, és kész a baj. Így mindenki gondolhat azt az elvándorlásról, amit amúgy is gondolni szeret.

Egy kocka Ferge Roland El című filmjéből Forrás: Berlin Film Festival

Én például azt gondolom, igazán derék filmkészítői teljesítmény lett volna beszélni kicsit arról, miért rossz az élet a kátyúk meg a betonházak között, vagy hogy feltétlenül rossz-e ott az élet; hogy miért szomorú dolog valójában a kivándorlás, vagy hogy feltétlenül szomorú-e; hogy miért érinti ez a probléma az ilyen fiatal generációkat is. Enélkül minek az egész?

- - - - - - - - - - - - - - - -

Az El című filmet kedden délután vetítették előszőr a berlini filmfesztiválon.