Vágólapra másolva!
A második világháborúban 1944. április harmadikán kezdték bombázni a szövetséges erők a német megszállás alatt lévő Budapestet. A város jelentős része romokban hevert, mire a visszavonuló német csapatok az összes Duna-hidat ferobbantották 1945 januárjában. A Fortepan archívuma alapján felkerestük az ismeretlen fotósok által a háború vége felé készített képek helyszíneit, hogy megnézzük, hogy festenek hetven év után. A képek interaktívak, a két időpontban készült fotókat a középen látható kis csúszka segítségével tudja megváltoztatni.
Vágólapra másolva!

before
after

1. Az Erzsébet híd, mellette balra a Nagyboldogasszony Főplébánia

before
after

2. Krisztinaváros József Főherceg palotájától nézve. A kép jobb oldalán az Attila úti Petőfi Sándor Gimnázium épülete

Hogyan és mikorra sikerült helyreállítani Magyarország gazdaságát?

Magyarország nemzeti vagyonának 40 százaléka pusztult el a második világháború alatt. A nemzeti jövedelem (GDP) 1945-re az előző évi felére csökkent, az ország pedig romokban hevert. Részletesen a helyreállításról itt olvashat!

before
after

3. A Lánchíd a Parlamenttel. A régi képen az ideiglenes Kossuth híd látszik a háttérben, az új képen pedig a Margit híd

before
after

4. Széna tér, jobbra a Csalogány utca 55-ös számú háza, az ostrom alatt készült képen pedig balra a régi Szent János kórház romjai

before
after

5. Az Erzsébet híd, előtérben a Döbrentei tér déli része

before
after

6. Attila út 33., háttérben a Királyi Palota.

before
after

7. A Petőfi (1937-1945-ig Horthy Miklós) híd roncsai Budáról nézve. A háborús fotón a pontonhíd mögött a Soroksári út épületei látszanak, az új fotón pedig a Duna-Pest Rezidenciák társasházai

before
after

8. A Nyárs, a Párduc és a Tigris utcák találkozása az első kerületben

before
after

9. Csörsz és Böszörményi utcák találkozása a XII. kerületben, az Apor Vilmos térről nézve

before
after

10. Előtérben a Rudas fürdő romjai, a Dunába szakadva pedig a lerombolt Erzsébet híd

before
after

11. A Budai Vár Bécsi kapuja előtt, a Lovas út és Ostrom utca találkozásánál

A helyreállítás első lépéseit 1945 tavaszán az élet legalapvetőbb feltételeinek megteremtése jelentette. Ehhez a feladathoz járult a romok eltakarítása, amit lapátot ragadva maguknak a pincéből előjövő fővárosiaknak kellett elvégezniük. Részletesen a helyreállításról itt olvashat!

before
after

12. Rác fürdő a Tabánban

before
after

13. A Lisznyai utca a Gellérthegy felé nézve, jobbra a Fenyő utca torkolata

before
after

14. Logodi utca a Mikó utca felől a Zerge lépcső felé nézve

before
after

15. Mikó utca és Attila út sarka, a Logodi utca felé tekintve

before
after

16. Rác fürdő. A Gellérthegy oldalában a Hegedűs villa látszik, a régi képen balra pedig egy német Hummel önjáró löveg roncsa

before
after

17. A Szalag és a Magas utca, valamint a Hunyadi János út találkozása a Szalag utcából nézve. Balra fenn az Ybl (Hatvany) villa

before
after

18. A Farkasréti temető Keresztes Szent János temetőkápolnája a XII. kerületi Németvölgyi úton

before
after

19. A Váralja utca az Alagút felől a Sarló utca felé fordulva

before
after

20. A Nagyenyed utca és a Böszörményi út találkozása a Kék Golyó utca torkolatából

A régi fényképek a FORTEPAN gyűjteményéből származnak, a mostani képeket Tuba Zoltán készítette.

Tetszett? Kövesse az Origo fotórovatát a Facebookon is!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!