Az Otto Schily német belügyminiszter által bejelentett egyezség szerint a közalkalmazottak idén 2,4, jövőre pedig két 1 százalékos fizetésemelést kapnak.
Szakértők szerint a német közszféra esetleges munkabeszüntetése recesszióba döntötte volna az ország gazdaságát.
A megállapodás körül ugyanakkor már pénteken bizonytalanság keletkezett, miután több helyhatóság illetékese úgy nyilatkozott, hogy nincsenek forrásaik az ígért béremeléshez.