Borúlátóbb az angol jegybank

Vágólapra másolva!
Kevesebb, mint egy héttel a váratlan kamatcsökkentés után a Bank of England számottevően csökkentette az idei gazdasági növekedésre adott hivatalos előrejelzését. A brit jegybank az esetleges iraki háború bizalomcsökkentő hatásai miatt 2,5 százalékos GDP-növekedésre számít 2003-ban a novemberben előrejelzett 3 százalék helyett.
Vágólapra másolva!

A Bank of England figyelmeztetése szerint a fogyasztói bizalom már folyamatosan gyengül. A jegybank pénzpolitikai tanácsa múlt csütörtökön már utalt a romló gazdasági kilátásokra azzal, hogy negyed százalékponttal 3,75 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot. A döntés váratlanul érte a piacot, amelynek szereplői az akkor már 15 hónapja érvényben lévő 4 százalékos kamatszint változatlanul hagyására számítottak.

Nagy-Britannia gazdasága 0,4 százalékkal bővült a tavalyi negyedik negyedévben az előző három hónapról, és 2,2 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel az évi átlagos gazdasági növekedés 1,7 százalékos volt tavaly, a leglassabb 1992 óta.