Harmadára csökkenhet az uniós sms ára

Vágólapra másolva!
Ha megvalósul az uniós távközlési biztos terve, akkor a magyar mobil-előfizetőknek az eddigi átlagosan 86 forint helyett csak 30-32 forintba kerül egy sms küldése az unión belül - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

Pataki Dániel, aki egyben az Európai Hírközlési Hatóságok Szövetségének (ERG) is az elnöke, hozzátette: bár egyelőre még nem hivatalosak az elképzelések, üdvözlik a kiszivárgott terveket. Aláhúzta: a tervezet visszatükrözi az ERG javaslatait, amelyeket a nyáron terjesztett az uniós bizottság elé.

Az elnök elmondta: az ERG javaslatai között a hangpiaci szabályozás 2010 utáni meghosszabbítása szintén szerepelt. Ha ez megvalósul, akkor folytatódik a tavaly nyáron megkezdődött tendencia, s 2013-ig az unióban tovább csökkennek a hangromaing árak.

A brüsszeli tervek a hét elején szivárogtak ki: az elképzelések szerint a jelenleginek mintegy harmadára csökkenhet az Európai Unión belüli nemzetközi sms-ezés díja. Értesülések szerint a jelenlegi mintegy 29 eurócent helyett a jövőben 11 centre csökkenne a más tagországba küldött sms-ek ára.

Viviane Reding, az unió távközlési biztosa a következő hetekben tervezi a testület elé terjeszteni a tervet, hogy abból hivatalos javaslat lehessen. A luxemburgi biztos most kezdte el köröztetni a részleteket a brüsszeli illetékesek között, hogy azok előzetesen tanulmányozhassák elképzeléseit.

Az adatok szerint évente mintegy 2,5 milliárd szöveges nemzetközi üzenetet váltanak mobiltelefonon az EU-ban. A más országba küldött sms-ek ára jelenleg esetenként tízszeresére is rúghat a helyi üzenetekének.

A Reding-javaslatot a bizottság után még az Európai Parlamentnek és az EU-tagországoknak is jóvá kell hagyniuk.

Információk szerint a biztos azt is kezdeményezi, hogy további három évvel, egészen a mostani uniós költségvetési időszak végéig hosszabbítsák meg a mobiltelefonos nemzetközi hívások árának kötelező érvényű korlátozását is. Utóbbit tavaly határozta el az EU, és a bizottság szerint egyértelműen sikernek bizonyult.

A tervek szerint az internethasználat ára is jelentős mértékben, megabájtonként egy euróra csökkenne.