Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Hétfőn folytatódhat a kamatfaragás

Vágólapra másolva!
Csökkentést várnak a Reuters által megkérdezett elemzők a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának hétfői ülésétől - áll cég sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

A megkérdezett húsz elemző közül csak egy mondta, hogy 10,5 százalékon marad az alapkamat, a többség (14 elemző) fél százalékos csökkentést vár, ám vannak olyanok is, akik szerint 1 százalékot fog csökkenteni a jegybank.

Piotr Kalisz, a Citibank elemzője azt mondta, hogy a makrogazdasági környezet - az egyre nagyobb recesszió veszélye, illetve a már 2009-ben teljesíthető középtávú inflációs cél - egyaránt az agresszív csökkentést indokolják. Magyarországban még régiós szinten is nagyon magas a kamat, nem beszélve a vezető országok nulla százalékhoz közelítő rátáiról. Ráadásul Simorék már november 24-én megkezdték a kamat lefaragását, miután a forintot fenyegető legközvetlenebb veszély úgy múlt el, hogy az a nemzeti banknak 3 százalékos rendkívüli kamatemelésbe fájt.

Ugyanakkor a jegybank folyamatosan óvatosságot és elővigyázatosságot kommunikál, hangsúlyozva, hogy védeni kell a nemzeti devizát és csak fokozatosan szabad a kamatot leépíteni.

Az előrejelzések mindenesetre a kamatvágás mellett érvelnek, hiszen 2009-re a szakértők átlagban egyre kisebb államháztartási hiánnyal (2,6 százalék) és inflációval (2,6 százalék), ám mindezek mellett egyre nagyobb mértékű recesszióval (2 szátzaékos GDP csökkenéssel) számolnak, úgy, hogy a forint árfolyamában nem jósolnak földcsuszamlásszerű változást. A kivétel ebben Bebesy Dániel, a Budapest Fund szakembere szerint a 2009-es évet 305 forint/eurós árfolyam mellett fogjuk elbúcsúztatni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről