Ma is az OTP húzta a BUX-ot

2010.01.14. 17:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 246,15 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 22 981,48 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A kedden bekövetkezett korrekció egynaposnak bizonyult - jegyezte meg Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője, hozzátéve, hogy csütörtökön optimizmus uralkodott a hazai és a nemzetközi piacokon is. A szakértő kiemelte az orosz piacot, és azon belül is az orosz acélgyártók kiemelkedő erősödését.

A pénteki kereskedés várható alakulásáról szólva Kovács Krisztián elmondta, hogy azt befolyásolja az Intel negyedéves gyorsjelentése, amelyet az amerikai piacok csütörtöki zárása után tesznek majd közzé.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a csütörtöki emelkedés fundamentálisan nincs megalapozva. Mint mondta, az erősödésben szerepet játszhat az alapok által kezelt portfóliók újrasúlyozása is. Mindkét szakértő véleménye szerint a pozitív hangulat pénteken is folytatódhat.
A Mol 150 forinttal, 0,79 százalékkal 19 200 forintra erősödött, 4,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 150 forinttal, 2,48 százalékkal 6200 forintra nőtt, forgalmuk 24,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 759 forintra emelkedett, forgalma 1 milliárd forint volt. A Richter árfolyama nem változott, 42 900 forintot értek a társaság részvényei, amelyek forgalma 828 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2059,13 ponton zárt csütörtökön, ez 25,11 pontos, 1,23 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.