Rendesen kihúzták az Apple lába alól a talajt az utóbbi napokban, a részvények árfolyama tetemes mínuszokon van túl. A zuhanás hátterében az amerikai piacok rosszabb teljesítményén kívül a vállalatóriás körül terjengő negatív hírek is szerepet játszanak. A vezetőket a legfrissebb elemzések is elszomoríthatták, melyek szerint a Samsung újabb piacon vette át a társaságtól a vezető szerepet.

Jelentősen elintézték az Apple részvényeit a napokban, az árfolyam már több mint 23 százalékkal jár az előző, 700 dollár környéki csúcsa alatt. Ilyen drawdownt (vagyis, hogy az árfolyam legutóbbi maximumához képest hány százalékkal került lejjebb) utoljára a 2008-2009-es válság idején láthattunk a legnagyobb technológiai óriás esetében, amikor a Lehman Brothers csődje után szabályosan összeomlottak a világ tőzsdéi. 

Forrás: [origo]
 
Az Apple rosszabb teljesítményében nem csak a vállalat körül terjengő pesszimista hírek, hanem az amerikai tőzsdék meredek esése is szerepet játszhat. A tengerentúli indexek kéthavi mélypontjuk körül tanyáznak, és a lejtmenet ma is folytatódhat. Emellett jelentős átszervezések történtek a cég menedzsmentjében, és a Google is nyilvánossá tette legújabb eszközét, az iPad versenytársának szánt Nexus 10-et.

A bajokat fokozhatja, hogy nem csak a teljes mobil és okostelefon-piacon vesztett csatát a társaság a Samsungal szemben, hanem egy az egyben is. A Strategy Analytics tegnapi felmérése szerint a harmadik negyedévben 1,8 millió darabbal több fogyott a dél-koreai cég sikertermékének tekinthető Galaxy S3-ból, mint az iPhone 4S-ekből. Azt viszont érdemes hozzátenni, hogy a negyedév során már piacra került az iPhone 5 is, amiből az első hétvégén 5 millió fogyott. Összesen 26 millió iPhone talált gazdára a harmadik negyedévben, de az összes eladott okostelefont tekintve a Samsung végzett az élen 56 millió darab értékesített készülékkel.

Mindezek után nagy kérdés, hogy a részvények képesek lesznek-e feállni a nagyobb zakóból. Ma kisebb emelkedéssel nyitott a papír, amire nagy szüksége lenne, ugyanis a befektetők nehezen hitték volna el a nyáron, hogy az 540-550 körüli szintekkel fog bírkózni az árfolyam.

Apple (Nasdaq)