Magasabban van az Egis helye a KBC szerint

Vágólapra másolva!
Megemelte Egisre vonatkozó fair érték becslését a KBC Securities elemzője, aki szerint a részvény árfolyamának a 22 500 forintos magasságokban van a helye. A vételi ajánlást a kifejezetten erős negyedéves gyorsjelentés mellett egyéb tényezők is támogatják. A gyógyszercégek a különadóból a következő években is levonhatják K+F költségeiket, a küszöbön levő akvizíció hatására végre munkába állhat a tetemes készpénzállomány az Egisnél, és egy kedvező amerikai döntésnek köszönhetően akár el is indíthatná a vállalat a Watsonnal közösen fejlesztett koleszterin gyógyszerét Amerikában.
Vágólapra másolva!

22 500 forintra emelte az Egisre vonatkozó fair érték becslését a KBC Securities intézményi elemzője a korábbi 19 400 forintos értékről. Az elemző szerint a részvény emelkedését fűtheti, hogy a cég aktívan keresi az akvizíciós lehetőségeket, feltehetően leginkább Oroszországban vagy Törökországban, de ugyanígy nem árazta még be a piac a kedvező decemberi jogszabályváltozásokat, ami továbbra is lehetővé teszi a K+F költségek 90 százalékának gyógyszergyártói különadóból történő levonását. Utóbbi az elemző becslései szerint részvényenként 3170 forinttal járulhat hozzá az Egis fair értékéhez úgy, hogy 2015-től konzervatív módon csak a költségek 50 százalékának levonhatóságát feltételezi.

Mivel Magyarországon az árnyomás mérséklődhet, a KBC szerint a hazai operáció idén kisebb nyomást helyez majd a vállalat eredményszámainak alakulására. A bevételek szintjén azonban így is hét százalékos visszaesés jöhet, melyet az exportpiacokon való növekedés ellensúlyozhat (CEE: +4,9 százalék, FÁK: +9,4 százalék). Mivel a termékmix a gyorsabban növekvő stratégiai piacok felé tolódhat, ez magas szinteken stabilizálhatja a vállalat eredményességét (vagyis a bruttó fedezeti hányadot).

Az elemző szerint a részvény árfolyam emelkedésének további katalizátorként szolgálhat, ha az amerikai gyógyszerfelügyelet március 30-án engedélyezi az Astra Zeneca koleszterincsökkentő gyógyszerének generikus változatának jövő évben való piacra dobását. A papírok mindeközben mutatószámok alapján továbbra is olcsónak mondhatók a szektortársakhoz képest.

Az Egis árfolyama (Ft)