Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Nincs szükség kamatcsökkentésre Európában

Vágólapra másolva!
Nincs szükség kamatcsökkentésre az eurózónában, mivel az elmúlt napok makroadatai az európai gazdaság biztató javulásáról árulkodnak. Ezt Ewald Nowotny, az Európai Központi Bank jegybankára közölte, aki ugyanakkor kizárta a monetáris szigorítás lehetőségét. A szakértő ezzel igencsak lehűtötte a kedélyeket, az elmúlt hónapokban ugyanis felerősödtek azok a várakozások, hogy az EKB akár újabb történelmi mélypontra csökkentheti az alapkamatot.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napok makroadatai mind azt mutatják, hogy az eurózóna gazdasága lassan, de fokozatosan javul, és a tagállamokban is kedvező folyamatok indultak el. Az eurózóna GDP-je 0,3 százalékkal, Németországé 0,7 százalékkal, Franciaországé pedig fél százalékkal bővült a második negyedévben az előző negyedévhez képest, ráadásul a tegnap megjelent beszerzési menedzserindexek is azt támasztották alá, hogy Európa végleg maga mögött hagyja történetének leghosszabb recesszióját.

A kedvező statisztikákat látva Európa vezetői is egyre optimistábbak lehetnek, hogy valóban véget ért a válság. Ewald Nowotny, az Európai Központi Bank jegybankára tegnap odáig merészkedett, hogy kijelentette, a javuló makroadatok miatt nincs szükség kamatcsökkentésre az eurózónában. A Jackson Hole-ban jelenleg is zajló gazdasági csúcstalálkozón "lezavart" interjújában Nowotny viszont kizárta a monetáris szigorítás lehetőségét, és közölte, a mostani javulás nem jár együtt rögtön az EKB monetáris politikájának megváltoztatásával - írja a Washington Post.

Nowotny szerint az óvatos fellendülés is fellendülés, aminek örülni kell. A jegybankár ezen túl önmagát óvatosan optimistának írta le azzal kapcsolatban, hogy az EKB milyen új gazdasági előrejelzéseket fog megfogalmazni a jövő hónapban publikálásra kerülő friss elemzésében. Továbbá közölte, a központi bankban jelenleg is vita folyik arról, hogy az EKB valóban mindent meg tud-e tenni azért, hogy a laza monetáris politika hatásai a gazdaság minden szegmensében érezhetőek legyenek, így a kisvállalkozásoknál is. Nowotny szerint ezt nem könnyű elérni, különösen azokkal az eszközökkel, amik a jegybank rendelkezésére állnak.

Nowotny kitért a görög válságra is, szerinte még túl korai lenne megmondani, hogy Görögországnak szüksége van-e új mentőcsomagra, ahogy azt Wolfgang Schauble, német pénzügyminiszter jelezte. Nowotny szerint a piacok már megbizonyosodtak róla, hogy megvan a hajlandóság és a megfelelő erő a görög kérdés megfelelő kezelésére.

A jegybankár nyilatkozatával lehűtötte a kedélyeket, mivel az utóbbi hónapokban felerősödtek azok a várakozások, hogy az EKB történelmi mélypontra, 0,25 százalékra vágja az irányadó rátát. Mario Draghi jegybankelnök már tett arra ígéretet, hogy tartósan alacsonyan maradhatnak a kamatlábak az eurózónában, míg egy másik jegybankár, Peter Praet szerint a további kamatvágások lehetősége továbbra is terítéken marad.

Novotny nyilatkozata után az euró kisebb erősödésbe kezdett, és 1,336-ig ugrott fel a dollárral szembeni árfolyama.

EURUSD árfolyama

Forrás: Origo

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről