Úgy néz ki, hogy a forint szakíthat az elmúlt napokban látott szintekkel, és megindulhat a lélektani fontosságú 300-as szint felé. Erre utalhat, hogy az árfolyam késő délutánra átlépte a 298-as szintet.
Reggel még a 297-es szint alatt is megfordult az EURHUF árfolyama, sőt késő délelőtt ismét sikerült a fontos szint alá kerülnie a forintnak ez euró ellenében.
A folyamat azonban nem bizonyult tartósnak, az árfolyam ugyanis délután tartós gyengülést mutatott. Délután 5 óra előtt nem sokkal pedig olyannyira gyorsult a gyengülés, hogy a forint a 298-as szint fölé került.
Úgy néz ki, hogy a forint árfolyama a mai nap teljesítményével megpattant az 50 hetes mozgóátlagról.
Ha marad az irány akkor fizetőeszközünk rövidesen ismét belekóstolhat a 300-as szintekbe, persze ehhez pszichológiai akadályát is le kellene gyűrnie.
Ráadásul a háromszög alakzat felső szára is éppen itt húzódik, így igencsak masszív akadálynak ígérkezik ez a szint.