Csak a benzinkúton nyílik meg a pénztárcánk

Vágólapra másolva!
A fogyasztás csak az üzemanyagvásárlás miatt nőtt.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben az első gyorsbecslés szerint 0,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavaly szeptemberi állapothoz képest. A KSH adatai azt mutatják, a fogyasztást az üzemanyagok húzták, a benzinvásárlások 3,1 százalékkal emelkedtek, az élelmiszervásárlások 0,4 százalékkal csökkentek, míg a nem élelmiszer (de nem is üzemanyag) vásárlások nem változtak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy kommentálta a friss adatot, hogy "folyatatódik a kiskereskedelmi forgalom növekedése", és hozzá is tették, hogy a bővüléshez hozzájárultak a kormány lakossági terheket mérséklő intézkedései.

Az értékelés azonban sántít. A kiskereskedelmi adatok ugyanis továbbra is csökkenő trendben vannak. A hónapról hónapra követett változások szerint májusban, júniusban és augusztusban is csökkent a boltok forgalma, júliusban 0,1 százalékkal, azaz minimálisan emelkedett csak. Az NGM azonban az éves összehasonlításra támaszkodik, ami azért mutat enyhe emelkedést, mert áprilisban volt egy jelentős felpattanás.

2012 áprilisában a benzin nagyon megdrágult, 2013 áprilisában azonban hirtelen jelentősen esett az ára, ami sokakat vásárlásra buzdíthatott. A két hónap összevetése így azt mutatta, hogy jelentősen, 6,4 százalékkal nőtt a benzinvásárlás egy év alatt. A szeptemberi friss adat is ezt a hatást mutatja: ha nem lenne 3,1 százalékkal magasabb az üzemanyagvásárlások szintje, mint tavaly szeptemberben, akkor a teljes kiskereskedelmi forgalom se mutatna növekedést éves összehasonlításban.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a 0,3 százalékos emelkedés "a várakozásoknál lényegesen gyengébb" eredmény, és a forgalom augusztushoz képest 1,5 százalék körüli csökkenést jelent. Az elemző szerint a forgalom csökkenésében szerepe lehet a trafikrendszer átalakításának is, mivel így jelentős forgalom eshetett ki a legális értékesítésből.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!