Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

5706 kasszát lát már az adóhatóság

Vágólapra másolva!
A 205 ezerből eddig 5706 kasszát kötöttek be az adóhatósághoz - közölte a NAV. A nagyobb boltokra, benzinkutakra, patikákra vonatkozó év végi határidő közeleg, de ezekből az úgynevezett nagykasszákból csak 51 van bekötve eddig.
Vágólapra másolva!

Hétfőig 5706 pénztárgépet kötöttek be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) - közölte az Origo érdeklődésére az adóhatóság. Összesen mintegy 205 ezer kódot adott ki korábban a NAV, amely a kasszák üzemeléséhez szükséges, tehát még 200 ezret kell bekötni, ezek közül több tízezret év végéig.

December 31-ig van lehetőségük a számítógép-alapú pénztárgépeket lecserélő, főleg nagyobb kereskedőknek a kasszacserére. A NAV tájékoztatása szerint az 5706-ből 51 darab volt az úgynevezett nagykassza.

A hagyományos, elektronikus naplóval nem rendelkező, úgynevezett kiskasszákra szeptember 30-ig kellett megrendelést leadniuk a kereskedőknek. A számítógép-alapú kasszákat, amelyeket a nagyobb boltok, szállodák, patikák, benzinkutak használnak, azonban nem kell teljesen lecserélni, csak beépíteni az adatok továbbításáért felelős adóügyi egységet, és hozzá alakítani a szoftveres hátteret.

Ez a szoftver azonban minden cégnél más, így a munka lassan halad. A patikusok, a benzinkutasok és a kereskedők szövetsége is jelezte már a kormánynak, hogy valószínűleg sok kereskedő nem tudja átalakítani a nagykasszáját év végéig. A kormány azonban kitarta a határidő mellett, a NAV pedig ellenőrizni fogja az átállást január 1-jétől. Emiatt lehetséges, hogy lesznek boltok, benzinkutak, patikák, amelyek január elején nem fognak tudni kinyitni - erről bővebben olvashat itt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről