Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Brutális hónapja volt az H&M-nek!

Vágólapra másolva!
Novemberben 21 százalékkal növelte árbevételét az H&M tavaly novemberhez képest. A befekektetők is értékelik a pozitív híreket, és soha nem látott magasságokban jár ma reggel az árfolyam.
Vágólapra másolva!
  • A forgalmi adókat is tartalmazó árbevétel 21 százalékkal nőtt éves alapon, a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalma pedig 10 százalékkal.
  • Idén még nem sikerült ekkora növekedést produkálni a cégnek, és az elmúlt 3 évben is csak kétszer tudott ennél nagyobb bővülést elérni a svéd kiskereskedelmi óriás. Az elemzők is csak 12,9, illetve 3,5 százalékos növekedést vártak.
  • Főleg a kedvező időjárásnak, és a naptár-hatásnak köszönheti a kedvező eredményeket a vállalat. Utóbbi hatása a társaság szerint nagyságrendileg 3 százalékos, így ennek hatása nélkül is az idei legjobb eredményt érte el a cég.
  • Ha a teljes negyedévet vizsgáljuk (szeptember-november), akkor is 3 százalékos volt a növekedés a legalább egy éve nyitva lévő üzletek esetében. Ez szintén másfél éves csúcs.
  • Ha pedig már csúcsok, akkor a befektetői reakciót sem felejthetjük ki, akik a hír hatására 2,6 százalékos pluszba rántották az árfolyamot. Soha nem volt még 286 korona felett az árfolyam, így történelmi csúcsról beszélhetünk.
Forrás: H&M, Investor.hu
A Hennes & Mauritz árfolyama (Stockholm) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről