Első helyen áll Európában a magyar tőzsde a kereskedés feléhez közeledve, köszönhetően a Richter, a Mol és az OTP teljesítményének. Nyugat-Európában inkább mínuszok láthatóak, de a londoni tőzsde minimális plusz látható. Az USA-ban egyelőre úgy tűnik, kisebb emelkedéssel kezdődhet a nap.

Jól tartja magát a BUX a gyengébb nemzetközi hangulatban, ugyanis a magyar tőzsde felülmúlva a nyugat-európai és a régiós társait is, 0,4 százalékkal emelkedik. Ezt a Mol-Richter-OTP triumvirátusának köszönheti, hiszen sorrendben, 1,1, 0,6, illetve 0,1 százalékkal drágulnak a papírok.

Egyedül a Magyar Telekom áll a negatív tartományban a blue-chipek között. Mi is megemlékeztünk róla, hogy akár nagyobb kitörés is jöhet a BUX-nál és az OTP-nél.

Nyugat-Európában a vezető tőzsdék többségén mínuszok láthatóak, egyedül Londonban áll kisebb pluszban az index. Az olasz parkett azonban 1 százalékkal esik. Gyengén megy a Volvónak is ma:

Kisebb pluszokat lehet várni az amerikai tőzsdenyitásra a határidős részvényindexek indikációi alapján. Egyedül a Nasdaq mutat 0,2 százalékos pluszt, ami annak is köszönhető, hogy tegnap piacnyitás után több technológiai cég is szép számokat közölt.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

 

A BUX index értéke (pontban)Forrás: Bloomberg, Investor.hu

 

Forrás: Bloomberg, Investor.hu