Ezekből profitálhatsz

2014.01.17. 18:09

Míg 2013-ban mindenki a tapírról meg a száguldó részvénypiacról beszélt, addig 2014-ben sem kell aggódnunk, hogy téma nélkül maradunk. A Societe Generale mindjárt összegyűjtött három fontos makrofolyamatot, melyből mi is alaposan profitálhatunk.

 

Zavar a fejlődő piacokon

A sztori nem teljesen új keletű, már pár éve elkezdődött a probléma a fejlődő piacokon, miután a nyersanyagban gazdag országok növekedése lelassult. Ennek következtében viszont tavaly a feltörekvő-fejlett országok növekedése közötti különbség is 5 éve nem látott alacsony szintre esett, ráadásul a növekedéshez szükséges magas nyersanyagpiaci árak, illetve olcsó munkaerő sem tart majd örökké, ami a kockázatokat is fokozza.

Nem meglepő, hogy a legtöbb feltörekvő ország devizája jelentősen gyengült 2013-ban a dollárral szemben, ami idén is folytatódhat. Ezen valuták shortolása jó kis befektetés lehet.

A feltörekvő devizák gyengülése a dollárral szemben az elmúlt egy évben.Forrás: SG Cross Asset Research, Datastream

Hozamkonvergencia az eurózónában

Az eurózónában egyre inkább javul a fogyasztói bizalom, ráadásul főleg a válság által leginkább sújtott periféria országokban. Ennek következtében pedig a kockázati felárak is kezdenek alacsonyabb szintre süllyedni, amit jól mutatja, hogy miközben a centrum országok állampapír hozama már emelkedett 2013 eleje óta, addig a periféria országok hozamai csökkentek.

Ez pedig egyrészt a periféria országok kötvényeit, illetve a reálgazdasági folyamatok javulása miatt pedig azok részvényeit is jó befektetéssé teheti.

Az eurózóna országainak 10 éves kötvényhozama (vízszintesen), és azok változása az elmúlt egy évben (függőlegesen)Forrás: SG Cross Asset Research, Datastream

Remek profitráták az USA-ban

Miközben a fejlődő országokban lassul a növekedés az eurózónában pedig épp csak beindulni látszik a növekedés, addig az USA-ban a fogyasztói bizalom erősödése már javában beindította a gazdasági növekedés lokomotívját. A Fed eszközvásárlási programjában mérséklése, valamint az értékeltség (pl. P/E alapú) 2013-as látványos emelkedése ismét a vállalati profitok fenntarthatóságára irányíthatja a figyelmet.

Látva a költségcsökkentéseket és saját részvény visszavásárlásokat, az amerikai cégek egy részvényre jutó nyeresége már így is rekord magasan van, ha pedig a profitabilitás nem csökken (pl. a bérköltségek megugrása miatt), akkor a részvénypiaci rali akár folytatódhat is az erőteljes gazdasági növekedés miatt.

Profitok alakulása a különböző régiókban a pénzügyi szektort leszámítva.Forrás: SG Cross Asset Research/Equity Quant, MSCI