Debrecen a legdrágább vidéki egyetemi város

Debrecen
Vágólapra másolva!
Debrecen a legdrágább vidéki egyetemi város, az egy-másfél szobás garzonok átlagos négyzetméter ára 400-450 ezer forint közötti volt az elmúlt negyedévben, az átlagár 29 millió forintot ért el, miközben a nagyobb egyetemi városokban ugyanekkora lakásokat már 12-15 millióért is lehet vásárolni a Duna House adatai szerint. Az egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint közötti áron érhetőek el.
Vágólapra másolva!

Több tényező befolyásolhatja, hogy ingatlant vásárolni vagy bérelni éri meg jobban. Például az is, hogy az egyetem elvégzése után is az adott városban marad-e a fiatal, hiszen hosszútávon jobban megéri saját tulajdonú ingatlanba belevágni, a kezdeti magasabb költségek ellenére is.

Benedikt Károly elemzési vezetőt azt mondta, vidéken sokkal kisebb a különbség a havi bérleti díj és az átlagos négyzetméterár között, mint a fővárosban, így sokkal kifizetődőbb lehet az ingatlan megvásárlása, amennyiben hosszútávra tervez a fiatal.

Debrecen népszerűségének ára is van Forrás: Travelo

Vidéken legmagasabb árakkal a Debrecenben tanulók találkozhatnak, ennél valamelyest mérsékeltebb árakkal lehet kalkulálni Győrben, Kecskeméten, Szombathelyen és Veszprémben, ahol 310-385 ezer forintos átlagos négyzetméterárra lehet vásárláskor számítani. Ezekben a városokban bérléskor 90-130 ezer forint közötti havidíjjal érdemes számolni. A nagyobb hazai egyetemvárosok közül Miskolcon a legkedvezőbbek a lakásvásárlási feltételek, ahol már 200 ezer forintos négyzetméterár körül is lakáshoz lehet jutni, ennek ellenére az albérlet alig olcsóbb, mint a drágább Nyíregyházán vagy Szegeden - közölték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!