A Vodafone megveszi a UPC-t

2019.07.18. 11:49

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is. Az ügylet július 31-én zárulhat, amikor a Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország megkezdi közös működését.

A Vodafone közlése szerint a felvásárlás lezárásáig a két cég különálló szolgáltatóként működik tovább, az ügyfeleiket pedig változatlanul, az eddig megszokott ügyfélszolgálati csatornákon szolgálják ki. A tájékoztatás szerint a két cég integrációja akár egy évig is eltarthat.

Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a közleményben ismertette: a céljuk, hogy a két cég egyesüléséből mihamarabb profitáljanak az ügyfelek, ezzel a Vodafone nemcsak a mobil, hanem a vezetékes szolgáltatások piacán is jelen lesz. 

Az integrációs folyamat csak a tranzakció lezárása után kezdődhet, egyes folyamatok hónapokig is eltarthatnak - tette hozzá. Rámutatott: a Vodafone és a UPC magyarországi egyesülése erősíti a piaci versenyt, innovatív szolgáltatásokat eredményez, ami a fogyasztók és az egész ország számára is előnyös lesz.

A Vodafone megveszi a UPC-tForrás: Origo

 

A vállalat a továbbiakban is Magyarország megbízható partnere szeretne maradni, inspiráló újdonságokat és a szolgáltatások teljes skáláját kínálva lakossági és vállalati ügyfelek számára - jelezte. Elmondta, hogy a növekedés során biztosítani fogják, hogy mindez fenntartható módon történjen. A Vodafone elkötelezett Magyarország digitális jövőjének építésében - tette hozzá. 

A Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország a jövőben közösen bővíti majd gigabitképes szolgáltatásait,  az egyesült vállalat képes lesz teljes körű - mobil-, vezetékes szélessávú internet, televízió és telefon - szolgáltatások nyújtására.

Amanda Nelson a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatójaForrás: Vodafone Magyarország

A felvásárlással a Vodafone Európa legnagyobb vezetékes szolgáltatója lesz: 116,3 millió mobil- és 22,1 millió televíziós ügyféllel, valamint egy olyan újgenerációs vezetékes hálózattal, amely összesen 122 millió háztartást és vállalkozást ér el 13 európai országban.

A megállapodással a Vodafone Magyarországnak a mobil üzletágban hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú üzletágban 24 százalék, a kereskedelmi televíziós üzletágban pedig 19 százalék körüli piaci részesedése lesz az előfizetők száma alapján.

A Vodafone logójaForrás: AFP/Federico Gambarini

A Vodafone csoport jelenleg 25 országban van jelen mobilszolgáltatással, és további 41-ben rendelkezik partnerhálózattal, 19 piacon kínál vezetékes szolgáltatásokat. A 2019 március végén a Vodafone 650 millió mobil-, illetve 19 millió vezetékes szélessávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel, valamint 14 millió TV-előfizetővel rendelkezik.

A UPC Magyarország is üdvözli a Liberty Global – Vodafone megállapodás jóváhagyását

Ez egy nagyszerű pillanat és kiemelkedően fontos állomás a UPC Magyarország 25 éves történetében. Mind az ügyfelek, mind a teljes magyar gazdaság egyaránt profitálni fognak az integrált és teljes mértékben egyesített vállalat megszületéséből. A következő hetekben lezáruló tranzakcióval a Vodafone és a UPC együtt még erősebb és agilisabb lesz, és még jobban szolgálja ki mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek igényeit a telekommunikációs szolgáltatások teljes spektrumán. 

Az új, egyesített vállalatot minden adottsága tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy tovább fejlessze Magyarországon az 5G technológiát és a gigabites szélessávú internethálózatot, és hozzájáruljon annak a kormányzati célnak a megvalósításához, hogy az országot a digitalizáció élvonalába állítsa Európában és szerte a világon. Rendkívül büszke vagyok a UPC elkötelezett és tehetséges csapatára, hiszen nekik köszönhetők a UPC kiemelkedő eredményei, és ők tették lehetővé ezt a történelmi tranzakciót. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, és további sikereket kívánok a jövőbeni, a Vodafone-nal már közös úthoz" – mondta Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és Lengyelország vezérigazgatója, a Liberty Global közép- és kelet-európai üzletágának ügyvezetője.