A kormány a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a hazai turizmus, illetve vendéglátás ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások segítése céljából elindította a Széchenyi Turisztikai Kártya Programot.

A Széchenyi Kártya Program szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővül, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára lesz elérhető. Az erről szóló rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben jelent meg.

A Széchenyi Turisztikai Kártya segítségével a vállalkozások szabadfelhasználású, nulla százalékos kamatozású hitelhez jutnak. Az új konstrukció hitelkerete 100 milliárd forint lesz, a vállalkozások a kereskedelmi bankoknál tudják majd igényelni a szükséges összeget, amely nem haladhatja meg a 250 millió forintot.

A Széchenyi Kártya Program új konstrukcióját kizárólag turisztika és vendéglátás szektorban tevékenykedő vállalkozások igényelhetik szeptembertőlForrás: Shutterstock

A Széchenyi Turisztikai Kártya finanszírozásáról a Magyar Nemzeti Bank gondoskodik a Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá segítségével.

A Széchenyi Turisztikai Kártya Program keretében nyújtott hitelekhez a kormány kamattámogatást, kezelési költségtámogatást, kezességi díjtámogatást és egyéb, pénzügyi intézmény által megelőlegezett költségtámogatást biztosít, amelyet úgy kell meghatározni, hogy a vállalkozók által fizetett nettó hiteldíj (nettó ügyleti kamat, nettó kezelési költség, készfizető kezességvállalás nettó díja és egyéb pénzügyi intézmény által megelőlegezett költség) nem haladhatja meg a 0 százalékot, ami alól kivétel a kezességi díj. Kezességi díjtámogatás csak közvetlen állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezességvállalás díjához kapcsolódhat.

Forrás: Világgazdaság