Miközben a 18–29 évesek megközelítőleg fele (44 százaléka) valószínűnek tartja, hogy rövidesen él majd a babaváró támogatás adta lehetőséggel, meglehetősen alacsony, mindössze négy százalék azoknak a 18–59 éveseknek az aránya, akik azért vetik el a konstrukciót, mert függetlenül a gyermekvállalási terveiktől a hitel nem felel meg az igényeiknek – derült ki a Sberbank és az NRC NetPanel ezerfős, reprezentatív online kutatásából.

A felmérés tegnapi bemutatóján az is világossá vált, hogy a hatvan év alatti felnőtt lakosság körében mintegy nyolcvan százalékban ismert a babaváró kölcsön, amely a legnagyobb érdeklődést a harminc év alattiak és a felsőfokú végzettségűek körében váltotta ki  - írja a Magyar Nemzet. A párkapcsolatban élő, gyerekkel nem rendelkezők körében 88 százalékra rúg a konstrukció ismertsége.

Kurucz Imre, az NRC Marketingkutató és Tanácsadó kutatási igazgatója elmondta: a megkérdezettek körében négy százalék azoknak az aránya, akik már igényeltek babavárót. Az a 17 százalék pedig, amely biztosan felveszi a hitelt, többnyire 1–3 év múlva lép a tettek mezejére, s megközelítőleg a harmaduk (31 százalék) két gyereket tervez. A hitelcélok között dobogós helyen állnak a lakhatással kapcsolatos célok, így a lakásvásárlás, lakásépítés, felújítás és bővítés.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Fodor Tamás, a Sberbank Magyarország retail területért felelős igazgatósági tagja azt mondta, hogy náluk a babaváró hitelt eddig több mint négyezren vették fel, és tapasztalataik szerint népszerűek a személyi kölcsönök is. Megjegyezte: mindkét hiteltípus állománya megközelíti itthon az ezermilliárd forintot, amihez csaknem egymillió hitelszerződés kapcsolódik. 

Noha huzamos ideig számoltak azzal a piacon, hogy a babaváró majd elnyomja a személyi hitelek népszerűségét, ám ezzel ellentétben inkább a jelzálogtípusú termékek látták kárát a szabad felhasználású kölcsönök előretörésének. 

A kutatás személyi kölcsönök népszerűségét firtató kérdéseiből kiderült, hogy a válaszadók 42 százaléka vett már fel hitelt ilyen típusú konstrukcióban. Hozzávetőleg fele-fele arányban váratlan élethelyzet vagy előre tervezett kiadások miatt. A leggyakoribb hitelfelvételi cél az adósságrendezés, amelyet a lakásfelújítás és az autóvásárlás követ.