Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Izlandon ássák el Európa szén-dioxidját

Izland, turizmus, gazdaság
View from inside ice cave under the Vatnajokull Glacier towards snow covered mountains, near Jokulsarlon Lagoon, South Iceland, Polar Regions
Vágólapra másolva!
A Rio Tinto bányaipari óriásvállalat bejelentette, hogy együttműködik a Carbfix nevű tudományos és ipari partnerséggel annak érdekében, hogy új megoldást találjanak a szén-dioxid befogására és tárolására. A terv az, hogy Izlandon építik meg a világ első szén-dioxid-tároló központját.
Vágólapra másolva!

A felek által aláírt szándéknyilatkozat alapján a szén-dioxid-befogással és -tárolással foglalkozó Carbfix használhatja a Rio Tinto ISAL olvasztója körüli földterületet, létrehozva a Coda Terminalt, azaz a világ első szén-dioxid-tároló központját – írja a Mining.com.

A terv az, hogy a cseppfolyósított szén-dioxidot az európai üzemek kibocsátásából fogják fel, és speciálisan erre a célra tervezett, fenntartható üzemanyaggal működő hajókon szállítják Izlandra, a tárolóhoz.

A tervek szerint az első befecskendező kutakat 2022-ben fúrják ki a Coda Terminal számára, az első szállítmány pedig 2025-ben érkezhet.

Megépülhet a világ első szén-dioxid-tároló központja Forrás: pexels.com

A Rio Tinto és a Carbfix egy sajtónyilatkozatban fejtette ki az eljárás lényegét. E szerint az fog történni, hogy az eljárás során a szén-dioxidot vízben oldják föl, és mélyen bazaltos képződményekbe fecskendezik be, ahol a szén-dioxid gyorsan kővé vagy szilárd ásvánnyá alakul. Ezt a természetes folyamatok felgyorsításával érik el.

Az eljáráshoz csupán vízre, elektromosságra, valamint kedvező alapkőzetre van szükség. Utóbbi miatt lehet ideális az ISAL-telepet körülvevő bazaltos terület.

A tároló ezen a helyszínen létesülne:

A Rio Tinto egyébként kevesebb mint egy hete jelentette be, hogy a Rio és a Talon Metals közös projektjeként a Minnesota államban található Tamarack nikkelbánya adhat otthon a CarbonCapture nevű amerikai cég gépének, amely közvetlenül a légkörből távolítja el a szén-dioxidot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről