Debrecen városa kimagasló eredményt ért el a világszerte elismert, nemzetközi gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó lap, a Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó divíziója, az fDI Intelligence globális felmérésén és felkerült a világ legjobb befektetésösztönzési célpontjainak TOP 10-es listájára.

A világ elismerte, hogy Debrecen a közép-kelet európai régió központja. Az elismerés egy lapon említi városunkat a példaképpel, New Yorkkal, illetve Berlinnel, ahol a Tesla a világ legkorszerűbb elektromos autógyártó üzemét építi. Az alábbi globális TOP 10-es lista önmagáért beszél - a New York-i Times Square-től a debreceni Kossuth térig terjed:

Emellett Debrecen saját kategóriájában, a kis és közepes városok között globálisan a TOP 5-be kerülve a negyedik legjobb befektetésösztönzési célpontként került ki a megmérettetésből, így olyan városokkal szerepel egy lapon, mint Zurich, vagy Bahrein fővárosa, Manama.

 Az elmúlt öt évben közel 680 milliárd forint értékű külföldi befektetés érkezett Debrecenbe, mely révén 6,500 új munkahely létesül.

Mindezek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a város elérje ezt a rangos helyezést.

Az épülő BMW gyár közelsége, az azonnal elérhető, összesen 1,300 hektárnyi ipari parkiterület, a fejlett
infrastruktúra, a képzett munkaerő, az üzleti-fókuszú oktatási rendszer, a már jelenlevő cégek
elégedettsége és végül a stabil politikai és gazdasági feltételek egyaránt támogatják, hogy Debrecen
évek óta töretlenül népszerű, versenyképes befektetési helyszín.

Tovább erősítve a Közép-Kelet európai régió „befektetési bajnoka" címét, a város kidolgozta a "Debrecen 2030" stratégiát, amely egy 1,8 milliárd eurós fejlesztési program. Olyan 21. századi, nagyvolumenű infrastruktúra fejlesztési projekteket tartalmaz, mint a Debreceni Nemzetközi Repülőtér fejlesztése, ezáltal a kapacitásának és utasforgalmának 2-3 millió főre való növelése, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a Déli Ipari Park meglévő infrastruktúrájának és közmű kapacitásainak további bővítése, az épülő BMW gyárnak otthont adó Észak-nyugati Gazdasági Övezet infrastruktúrájának fejlesztése, beleértve egy nagy kapacitású vasúti logisztikai központot és konténer terminált.

A 2015-ös alapítás óta az EDC Debrecen sikeresen közreműködött számos külföldi beruházásban és újra befektetésben, valamint jelenleg is számos tárgyalást folytat potenciális befektetőkkel. Debrecen
teljeskörű szolgáltatást nyújt a befektető cégek számára a teljes beruházási időszak alatt, a helyszín
kiválasztásától, a befektetési projekt megvalósításán át az újra befektetésekig, valamint a helyi beszállítók megtalálásáig.

Ennek a folyamatnak kiemelkedő bizonyítéka a BMW 400 hektáron megvalósuló autóipari fejlesztése Debrecenben, amely a 2018-as év legnagyobb értékű beruházása volt Európában. Ennek eredményeként az autóipar szerepe tovább erősödik a városban.

2020-ban összesen 221 millió euró összegű beruházás érkezett Debrecenbe, mellyel 566 új munkahely létesül.

Debrecen ötágú turbó-körforgalomFotók: Miskolczi János - hajdupress.hu

A két legnagyobb beruházást a kínai SemCorp csoport és a svájci Sensirion valósítja meg. A
SemCorp csoport a debreceni Déli Ipari Parkban kezdte meg első, Kínán kívüli gyárának építését, 180
millió euró értékben, amellyel 440 új munkahelyet fog teremteni a városban. A lítium-ion akkumulátor
elválasztófólia gyártásával foglalkozó vállalat beruházása az eddigi legnagyobb kínai zöldmezős
beruházás Magyarországon. Emellett a Sensirion (50 munkahely, 8,8 millió euró értékben) is
bejelentette, hogy új szenzorgyártó üzemét Debrecenben hozza létre.

Többek között a 2020-as évben még az alábbi új beruházások kerültek bejelentésre:

  • Az IT iparágban működő, piacvezető 4iG az Agora irodaházban hozta létre új irodaját, 20 munkahelyet teremtve a városban.
  • A magyar tulajdonú logisztikai BHS Trans Kft. a Déli Ipari Parkban építi fel új logisztikai központját 7,8 millió euró értékben, 56 foglalkoztatott alkalmazása mellett.
  • A Hajdúhús 2000 Kft. 1,6 millió euró értékben valósít meg húsipari fejlesztést, valamint a Bumet 1,5 millió euró értékben újra befektet Debrecenben.
  • A piacvezető mélyépítési tevékenységet végző HBM Kft., illetve Magyarország egyik vezető mérnök irodája a CÉH Zrt. is létrehoz egy helyi irodát.
Újonnan átadott autóbuszok az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén 2020. szeptember 24-énForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A német tulajdonú járműelektronikai alkatrészeket gyártó Vitesco (450 munkahely, 100 millió euró
értékben), illetve az italgyártó sorokat előállító Krones (650 munkahely, 52 millió euró értékben) az előző
évben kezdte meg a működését a debreceni Déli Ipari Parkban. 2016-ban az amerikai elektronikai
termékeket gyártó NI (200+ munkahely, 18 millió értékű euró értékben) illetve a német autóipari
beszállító Schaeffler (500+ munkahely, 80 millió euró értékben) döntött úgy, hogy újra befektet
Debrecenbe.

Debrecen városa 125,500 m2 minden igényt kielégítő irodaállománnyal rendelkezik, amely számos nemzetközi vállalatnak ad otthont az IT iparágtól, a pénzügyi szolgáltatásokon keresztül egészen a magas hozzáadott értékű mérnöki tevékenységekkel foglalkozó vállalatokig például, T-Systems, Deutsche Telekom IT Solutions, Flowserve, British Telecom, Capgemini, Diehl Aviation. Emellett két magas presztízsű nemzetközi Big4 cég, az EY és a Deloitte kezdte meg tevékenységét a közelmúltban.

Az üzleti szolgáltató szektor jelenleg összesen 4700 alkalmazottat foglalkoztat a városban.

A Richter Gedeon Nyrt. új irodaháza Debrecenben az átadása napján, 2020. szeptember 30-án.Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A város oktatási rendszerének munkaerőpiaci igényeknek megfelelő átalakítását célzó 108 millió eurós
kormányrendelet elősegíti, hogy 2030-ra a jelenlegi 74 000-ről 100 000-re emelkedjen a diákok száma,
elsősorban a mérnöki és a közgazdasági területen, szakmai és egyetemi képzésben egyaránt.

A Debreceni Egyetem 32 000 fős hallgatói bázisa készen áll kielégíteni a cégek által támasztott magas szakmai és nyelvi követelményeket. A cégek számára hosszú távú stratégiai együttműködés létesítésére van lehetőség a Debreceni Egyetemmel és a Debreceni Szakképzési Centrummal. A 2019 szeptemberében kapuit megnyitó Debreceni Nemzetközi Iskola teljes körű oktatási programot kínál angolul. Ezen felül lefektették a Deutsche Schule rendszer alapjait, mely várhatóan 2022 őszén kezdi meg a működését.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Debreceni Egyetem Innovációs Központjának alapkőletétele előtt a Vezér utcai Egyetemi Ipari Parkban 2020. június 9-én.Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az elmúlt években is számos neves nemzetközi díjat nyert a város: 2017-ben a Világbank is úgy találta, hogy 22 közép-kelet-európai város közül Debrecen kínálja a legkedvezőbb üzleti környezetet. A város 5-ből 2 kategóriában is a legjobb helyezést érte el, emellett elnyerte a CEE Shared Services & Outsourcing Awards "Év feltörekvő városa" címét. Debrecen a Financial Times az fDI Intelligence divíziójának európai felmérésén 2018/19-ban a kisvárosok legjobb befektetésösztönzési stratégia kategóriájában első, még 2020/21-ben második helyezést ért el.

Debrecen mellett 2020/21-ben díjazták az Észak-alföldi Régiót is, mely a közepes méretű régiók
versenyében a harmadik helyen végzett a költséghatékonyság tekintetében, áll az EDC Debreceni Város-és Gazdaságfejlesztési Központ közleményében.