Albumba foglalták a Pallas Athéné-alapítványok szerteágazó sikertörténetét

Pallas Athéné Alapítvány, 7 éves, történetét, reprezentáló, album, bemutató, esemény, sajtótájékoztató, sajttáj, alapítvány, 7 év, történet, története
Vágólapra másolva!
Saját tevékenységét is szimbolizáló, ikonikus helyszínen mutatta be a Tudomány és Közösség - Értékteremtés, értékmegőrzés című albumot a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány. Az Úri utca 72. szám alatti műemléket ugyanis a jegybank és alapítványa mentette meg a pusztulástól. Azóta itt működik az általa, valamint a Neumann János Egyetem által létrehozott Budapest Centre For Long-term Sustainability (BC4LS), amely egyben társadalmi felelősségvállalása egyik jelképének is tekinthető - olvasható az alapítvány közleményében.
Vágólapra másolva!

2014-ben jöttek létre a Magyar Nemzeti Bank alapítványai: hat egymástól független Pallas Athéné-alapítvány kezdte meg tevékenységét az oktatás, a tudomány és a kultúra területén.

2019 decemberében a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vette át elődei feladatait. Az általuk végzett munka látványos eredményeit nemcsak romokból újjávarázsolt, majd a tudomány és a kultúra központjává tett emblematikus épületek jelzik, hanem több mint 1600 oktatási, kutatási és tudományos támogatási projekt is.

Ezek része például meghatározó nemzetközi konferenciák, geopolitikai kutatások, különböző ösztöndíjasok és közel 400 hallgató posztgraduális képzésének támogatása.

A Pallas Athéné Alapítvány 7 éves történetét reprezentáló album Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az exkluzív kivitelű alapítványi album hét fejezetre bontva mutatja be a PADME és a jogelődök által végzett értékteremtő, értékmegőrző, tudásösztönző és közösségépítő tevékenységet.

Többek között érdekes dokumentumértékű összeállítás olvasható az alapítvány által megmentett, magas színvonalon felújított és új funkcióval felruházott épületek történetéről, a tervezői-építészeti kihívásokról, és megszemlélhetjük a csodás végeredmény képeit is.

Külön fejezetet kapott az albumban a könyvkiadás is. Cseh Katinka, a Pallas Athéné Könyvkiadó ügyvezetője az eseményen elmondta:

A képen Csizmadia Norbert a PADME Alapítvány elnöke, Cseh Katinka a Pallas Athéné Könyvkiadó ügyvezetője és Bánkuty Tamás a PADME Alapítvány igazgatója látható a Pallas Athéné Alapítvány történetét reprezentáló album bemutató eseményén Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kötet fotókkal gazdagon illusztrálva mutatja be az alapítványi épületekben megrendezett képzőművészeti és egyéb kiállításokat, valamint az ott zajló kulturális programokat is. A könyvbemutatón részt vettek a PADME vezetői is.

Bánkuty Tamás igazgató kiemelte:

A Pallas Athéné Alapítvány dokumentáló kiadvány bemutató eseménye az Úri utca 72. szám alatti műemléképületben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csizmadia Norbert elnök a könyvbemutató rendezvényen hozzátette: