Nancy "Joan" Gifford családja 1921-ben mindössze 200 fontért vette azt az ingatlant, amelyet már 102 éve nevezhetett otthonának.
A három hálószobás lakást most 170.000 fontért hirdette meg a lakáspiacon.
A ház akkori vételára ma nagyjából 12.526 fontnak felel meg a szakértők szerint.
Az immár özvegy asszony romló egészségi állapota miatt döntött úgy, hogy megválik szeretett otthonától, és hamarosan a glastonburyi Szent Benedek Idősek Otthonába költözik. Ha a kikiáltási árán talál rá vevőt, akár 1257 százalékos haszonra is szert tehet a tranzakcióval.
A Somerset Live szerint Gifford asszony még kétéves volt, amikor szüleivel ebbe a házba költözött.
A konyha, a WC és a mosdó helyiségein látszódtak az eltelt évek, az egyik falon pedig egy bádogkád lógott. Az évek során azonban folyamatosan modernizálták, fejlesztették az ingatlant, így ma már megfelel a kor követelményeinek, úgy, hogy közben régi, eredeti báját is megőrizte.