Sokat fizet a Magyar Posta azoknak, akik ezt vállalják

Magyar Posta, logó, tábla, posta, ügyintézés, küldemény, csomag, feladás, átvétel
Budapest, Hungary - 2 September 2022: Logo of Hungarian Post (Magyar Posta)
Vágólapra másolva!
Postapartneri programot hirdet a Magyar Posta, amelynek keretében a vállalat lehetőséget biztosít arra, hogy a posták működtetésében önkormányzatok, vállalkozások (pl. élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok) és egyéb partnerek is még nagyobb számban vegyenek részt - tájékoztat arról honlapján a Magyar Posta.
Vágólapra másolva!

Kedvező tapasztalatok a postaszolgáltatások helyi integrálásáról

Nemzetközi viszonylatban számos országban hasonló formában működnek posták - írja a vállalat. Korábban már 19 Takarékbank fiók és 2 kistelepülési élelmiszerüzlet bevonásával tesztelték a partneri üzemeltetési formát. A Magyar Falu Program keretében megújuló kistelepülési üzletek közül 220-ba integrálódik be postai szolgáltatás. A tapasztalatok szerint ez az üzemeltetési forma mind az ügyfelek, mind a partner vállalkozások számára hatékonyan és eredményesen működik - írják következtetésüket.

A társaság a partnerek részére a felvételhez köthető tevékenységet (csekkfelvétel, levél-, csomagfelvétel elősegítése) kívánja partneri kezelésbe adni, a háznál történő kézbesítést továbbra is a Magyar Posta Zrt. végzi.

Az új partneri modell keretében a meglévő vállalkozói vagy szolgáltatói tevékenység mellett végezhető a postai feladatellátás, így növelhető az ügyfélkör és az árbevétel. Ezzel is erősödik a vidék megtartó ereje. Az új modell továbbá lehetőséget teremt a lakosság számára, hogy a postai szolgáltatások továbbra is helyben, a korábbinál akár hosszabb nyitvatartási időben legyenek elérhetőek. Ennek köszönhetően egy helyen, gyorsan és hatékonyan vehető igénybe több szolgáltatás is.

Illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2022 Marc Bruxelle/Shutterstock. No use without permission./Marc Bruxelle

Ennyit fizet a postapartnerprogram

A postapartnerprogrammal az állami szolgáltató havi 265 ezer forintot fizet annak a helyi vállalkozónak, aki felveszi tevékenységi körébe azt, amit eddig a Magyar Postának kellett végeznie. Kisboltosok, falusi vállalkozók járhatnak jól a programba való bekapcsolódással, sőt, vállalkozóként meg is menekülhetnek így, hiszen a postai tevékenységeket kiegészítőként tudják felvenni főtevékenységük mellé - értékelik a helyzetet a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségénél (TÖOSZ) az InfoStart beszámolója szerint.

"Bizonyos réteg még használja a postai szolgáltatást, pont a kistelepüléseken, de egy ilyen posta üzemeltetése csak veszteséges tud lenni, hisz nincs akkora népesség, amely eltartsa. Ezért aztán érthető a Magyar Posta lépéskényszere, de azonnal mindenhonnan nem lehet kivonulni" – fogalmazott Schmidt Jenő a TÖOSZ elnöke.

A postapartneri program épp ezt hivatott áthidalni: ahol helyben nem tartható fenn posta, ott ha valaki a szolgáltatást átveszi, havi 265 ezer forintot kap ezért havonta egy-három napos képzést követően.

"Ez azért lehet mind a postának, mind a helyi vállalkozóknak előnyös, mert több mint 2300, kétezer fő alatti magyar településen nincs jelenleg nincs helyben postai szolgáltatás. De a TÖOSZ, valamint a Magyar Posta megállapodásnak köszönhetően ez a szám jelentősen csökkenhet" – mondta az InfoRádióban Schmidt Jenő, a szövetség elnöke.

A Magyar Postának pedig azért is érheti meg a program, mert az új technológiák elterjedésével számos korábbi postai szolgáltatásnak kihívói akadtak. A vállalatnak viszont - érthető módon - érdeke, hogy minél többen maradjanak a postához köthető szolgáltatásoknál, akkor is, ha a vállalat saját kirendeltséggek nincs jelen az adott településéen. Így a partnerprogrammal érintett körben kisboltosok, helyi vállalkozások lehetnek annak elsődleges nyertesei. Ennek eredményeképp a postai szolgáltatás ott is maradhat a településen, ahol a Magyar Posta már nincs jelen.

FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenése után pontosítás érketett a partnerprogrammal kapcsolatban, melynek díja korábban a hivatkozott forrásban is nem a valóságnak megfelelően szerepelt. Eszerint a Posta 232.000 Ft + áfa összeget fizet havonta a partnereknek.