Stacey Goodwin 18 évesen fogadott először szerencsejátékon, amivel 30 fontot (közel 13 ezer forintot) nyert, ekkor azonban még nem tudta, hogy a később kialakuló függősége az otthonába és a kapcsolataiba fog kerülni.
Egy derbyshire-i nő minden fillérjét kockára tette a nyolcéves szerencsejáték-függősége során, amely körülbelül 100 ezer fontjába (kb. 43 millió forintjába) került. A most 30 éves Stacey Goodwin mindössze 18 éves volt, amikor megtette az első fogadását, amely során 30 fontot (közel 13 ezer forintot) nyert. A nyereménynek köszönhetően a különböző szerencsejátékok megszállottja lett. A Derby Telegraph beszámolója szerint a nő elvesztette az otthonát, valamint az összes barátjának és családtagjának a bizalmát.

A nő elmondása szerint minden hónapban eljátszotta a teljes fizetését.
A függőség során a nő egy alakalommal eljátszotta az egykori élettársának a jelzáloghitelére félretett pénzét, később pedig egy 50 ezer fontos (21 millió forintos) jackpot nyereményt veszítette el szinte azonnal. Végül bekerült egy rehabilitációs programba, amelynek köszönhetően ma már más szerencsejáték-függőséggel küzdő nőknek segíthet.
Címlapi képünk illusztráció!