A kutyák repülős utaztatása manapság sem túl egyszerű feladat, ami ráadásul nagyon igénybe veszi az állatokat, és az értük aggódó gazdáikat is. Az állatok általában csak a raktérben, zárt ketrecben utazhatnak, ami komoly stressz számukra. Sok légitársaság emellett komoly dokumentáció benyújtása után vállalja csak az állat repülőgépen való szállítását.
A Bark már tíz éve dolgozik azon az ötleten, hogy olyan charterjáratokat indítanak, amelyek fedélzetén együtt utazhatnak állatok és gazdáik. Egy reklámügynökséggel együttműködve most megvalósították az elképzelést.
A cég a levegőbe fújt nyugtató feromonokkal, bőséges vízzel és más kényelmi szolgáltatásokkal biztosítja az állatok komfortját a repülőgépek fedélzetén.
A vállalat képviselője a Quartz érdeklődésére elmondta, hogy járataikat Gulfstream G5s vagy ezzel egyenértékű gépekkel fogják teljesíteni, melyeket a Talon Air nevű légitársaság üzemeltet.
A kutyák és gazdáik kényelmét persze utóbbiaknak meg is kell fizetniük.
A cég egyelőre New York és Los Angeles között belföldi járatokat indít privát repülőterekre, melyekre a retúrjegy 12.000 dollárba (kb. 4,3 millió forintba) kerül.
Nemzetközi útvonalon New York és London között közlekednek, az egy irányba kerülő jegyekért 8.000 dollárt kell fizetniük.
A Bark Air startját komoly piackutatás előzte meg, és ennek eredményei kapcsán a márkánál úgy vélték, jelentős igény mutatkozik szolgáltatásukra, és hajladóak annak felfuttatására pénzt áldozni.
Első járataik május 23-án indulnak.