Egy évfordulós cikk margójára

Cui bono? – na és kinek jó ez? – tették fel már a rómaiak is a kérdést, amikor a dolgok mögött felsejlett valami olyasmi, ami nem volt elsőre nyilvánvaló. Seneca parafrázisa nyomán szállóigévé is vált a kérdés ebben a formában: cui prodest? – azaz kinek is az érdeke valójában? Mindez annak kapcsán jutott ismét az eszembe, hogy a néhány éve amerikai pénzen újjáélesztett, a magyar kormány döntéseit rendszeresen ekéző Szabad Európa internetes oldalán a két új paksi blokk megépítésével kapcsolatban jelent meg egy terjedelmes cikk. Az apropó a Paks II. Atomerőmű megépítéséről tíz éve kötött magyar-orosz kormányközi megállapodás évfordulója volt. A nyilvánvaló csúsztatásoktól és valótlan állításoktól hemzsegő cikk kapcsán érdemes egy kicsit a színfalak mögé nézni.

A Paks II. Atomerőmű látványterve Forrás:Paks II. Atomerőmű Zrt.

A Szabad Európa internetes oldalán a „Rólunk" fülön a „Miért szabad a Szabad Európa?" kérdésre adott válaszban az alábbi olvasható: „Az Egyesült Államok szigorú törvényei és irányelvei védik objektivitásunkat és pártatlanságunkat". Nos, igen. Miközben az oldal működési költségeit az USA kongresszusa biztosítja. A hivatkozott cikk szerzője ennek megfelelően tökéletesen követi azt az amerikai narratívát, amely a jelenleg világelső orosz atomenergetikai ipar teljesítményét és megbízhatóságát próbálja kétségbe vonni és körmönfont kommunikációs zsonglőrködéssel próbálja segíteni az elmúlt években, de inkább évtizedekben jelentős versenyhátrányba került amerikai atomenergetikai ipart. Ennek érdekében a szerző nem riad vissza a valótlan állításoktól és csúsztatásoktól sem. Lecsupaszítva a dolgokat: a Szabad Európa és annak külsős szerzője a Magyarország szuverén döntése nyomán megvalósuló a Paks II. Atomerőművet támadja az amerikai adófizetők pénzén... Ebbe a sorba illeszkedett tavaly decemberben az amerikai Bloomberg híradása is, amiből merő véletlenségből a magyar média erre fogékony része kihagyta a Roszatom cáfolatát (az egyik magyar híradás itt olvasható). Természetesen a Bloomberg egyes állításait az origo.hu hírportálon cáfoltam.

A szerző cikke értelemszerűen tele van a Paks II. projekt orosz fővállalkozójának lejáratását célzó valótlan állításokkal. Az szerepel benne például, hogy a Roszatom projektjei sorra-rendre csúsznak, csak azt felejti el hozzátenni a szerző, hogy a számonkért hatvan hónap, azaz öt év kifejezetten az építési szakaszra vonatkozik, ezt követi az üzembe helyezés, majd a hideg- és a melegjáratás a komplex tesztekkel, a próbaüzem és végül a kereskedelmi üzem, ami nagyságrendileg még pár év. A Roszatom külföldi projektjei is e terveknek megfelelően haladnak. Törökországban például jelenleg négy, VVER-1200 típusú blokk épül egyidejűleg, ami a világon egyedülálló. A török-orosz államközi megállapodás alapján az egyes blokkok befejezési határideje az összes szükséges engedély megszerzésétől számított 7 év. Az Akkuyu Atomerőmű első, VVER-1200 típusú egységének építése 2018 áprilisában kezdődött meg, ami 2025-ös végső befejezési dátumot jelent.

A Szabad Európa szerzője a „függetlenség" jegyében még véletlenül sem tesz például említést arról, hogy a Westinghouse cég egyetlen amerikai atomerőművi projektje tényleg csúszik: a Vogtle Atomerőmű 3. és 4. AP-1000 típusú egységeinek építése 2013 márciusában, illetve novemberében kezdődött meg. A Vogtle-3 a műszaki, pénzügyi és egyéb nehézségek miatt csak 2023 júniusában tudta megkezdeni a kereskedelmi üzemet, a negyedik egység pedig még az első kritikusságot sem érte el miután tavaly a tesztüzem közben a primer köri szivattyú esetében kritikus hibát fedeztek fel.

Vastag csúsztatás a finn projektről

A Szabad Európa cikkének szerzője megpróbálta kétségbe vonni Vitalij Poljanyinnak, a Paks II. projekt új igazgatójának a Világgazdaság oldalán megjelent interjújában foglaltakat is, azt állítva, hogy az igazgató nem mondott igazat amikor arról beszélt, hogy a finn Hanhikivi-1 projekt a sikeres engedélyezésig jutott. Nos, de. Az igazság az, hogy a megrendelő, a finn Fennovoima vállalat 2020-as éves jelentésében jelezte, hogy az engedélyeztetési eljárás a finisében van és a projekt rövidesen megkaphatja a világ talán legszigorúbb nukleáris hatóságától, a STUK-tól a létesítési engedélyt. Erre tekintettel már javában folytak az építkezés előkészületei a területen, amikor az orosz-ukrán háború miatt 2022 májusában a Fennovoima előbb egyoldalúan felmondta a szerződést a Roszatommal, majd utóbb visszavonta a létesítési engedélykérelmet is. A várható bírósági szakaszt megelőző békéltető testületi állásfoglalás a Roszatomnak adott igazat. A finn projekt meghiúsulását tehát nem a megfelelő tervdokumentáció hiánya okozta, ahogy ezt a Szabad Európa próbálta beállítani, hanem egy politikai hátterű, jogszerűtlen döntés. Ez tehát megint egy vastag csúsztatás a szerző részéről. Arról már nem is beszélve, hogy elhallgatja azt a nem lényegtelen körülményt is, miszerint a paksi megbízásáig Vitalij Poljanyin volt belorusz beruházás vezetője, ahol projektigazgatósága idején mindkét blokkot sikeresen hálózatra kapcsolták.

Egy „független" jelentés a „független" Szabad Európa olvasatában

A Szabad Európa cikke a WNISR 2023 kiadványára hivatkozik mint „a világ legjelentősebb független nukleáris ipari" elemzésére. Nos a „függetlenségről" sokat elárul a kiadvány címlapja. A támogatók között van az atomellenes németországi baloldali Friedrich Ebert Alapítvány és a német Szövetségi Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Nukleáris Biztonsági és Fogyasztóvédelmi Minisztérium is. Nehéz ezért komolyan venni a kiadvány főszerkesztőjének a paksi új blokkokkal kapcsolatos politikai színezetű véleményét, ami szerint „Továbbra is bizonytalan, hogy valaha is megsüti-e valaki a karácsonyi pulykát a Paks II.-ből származó árammal..." Mit is mondhatna mást a „független" német kiadvány főszerkesztője, az antinukleáris szervezetek ünnepelt „sztárja", Mycle Schneider, akit így idéz a továbbiakban a Szabad Európa szerzője: „a Paks II. megvalósulása azért egyre valószínűtlenebb, mert a riválisok egyre jobban előretörnek". Alighanem ez a kulcsmondata a cikknek. A kijelentés tipikus esete a wishful thinkingnek, azaz annak, amikor a vágyat valóságként próbálja beállítani a szerző. Nos, ez az, amit a cikk amerikai megrendelői szeretnének: politikai alapon kiszorítani a világ vezető atomenergetikai cégét, a Roszatomot a magyar és az európai piacról.

A tények nem az előretörésről szólnak

Ma a világ vezető atomenergetika cége az orosz Roszatom, amelynek jelenleg 10 országban 33 új atomerőművi blokk építésére van szerződése, több, mint az összes nyugati vetélytársának együttvéve. Ezek az orosz projektek a megvalósítás különböző szakaszaiban vannak. A Roszatom mindezek mellett további atomerőművek építéséről is folytat előrehaladott tárgyalásokat. A Szabad Európa a Paks II. Atomerőmű egyik kulcsberendezését, az irányítástechnikát szállító Siemens cég kapcsán arról ír, hogy a német vállalat inkább (a még papíron sem létező) amerikai projektek felé fordul és a Paks II.-nek biztosan nem fog irányítástechnikai berendezéseket szállítani. A valóság az, hogy a Siemens nem mondta fel a szerződést, sőt elkötelezett a szállítás mellett és a még hiányzó exportengedély ellenére keresi a megoldást, hogyan tudja maradéktalanul teljesíteni kötelezettségeit.

Megint csak a tények: a Paks II. Atomerőmű orosz fővállalkozója az innovációban is nem csak lépést tart a Nyugattal... Gondolhatunk itt a kis moduláris reaktorokra, azaz az SMR technológiára, az üzemanyagciklus zárására, vagy éppen a gyorsneutronos technológiák alkalmazására. De például arra is, amit a New York Times írt meg tavaly: az amerikai atomerőművekben használt dúsított urán nagyjából egyharmadát Oroszország szállítja, a teljes amerikai uránimportnak pedig a felét adja Oroszország, ezért minden huszadik amerikai háztartásban az orosz uránnak köszönhetően van villany. Sokatmondó adat az is, hogy 2023. január és november között az USA több mint 1 milliárd dollár értékben vásárolt dúsított orosz uránt, többet, mint az elmúlt húsz évben bármikor.

Nem túl meglepő módon a „független" német kiadvány főszerkesztője kritikával illeti a Dubajban, az Egyesült Államok vezetésével huszonkét ország – köztük Magyarország – által tett közös nyilatkozatot is, amely szerint 2050-ig háromszorosára kell növelni a globális atomerőművi kapacitást az atomenergia klímavédelmi, ellátásbiztonsági és egyéb előnyei miatt. A Szabad Európa szerzője Mycle Schneidert idézve ezen a ponton némileg kiesett a szerepéből, hiszen az amerikai pénzekből támogatott oldalon ezzel az Egyesült Államok atomenergetikai fejlesztésekkel kapcsolatos elkötelezettségét is kétségbe vonja...

Mese az olcsó zöldáramról

A cikk szerzője vaskos valótlanságot állít akkor is, amikor arról ír, hogy a nap- és szélerőművek egységköltsége alacsonyabb az atomerőművek költségénél. Nos, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynökségének (OECD NEA) kiadványa teljes életciklusra vetítve vizsgálta az egyes áramtermelési módokat. A konklúzió szerint a közeljövőben az atomerőművekből származó villamos energia költségei egyre alacsonyabbak lesznek. Ez annak köszönhető, hogy az új építési projektek tanulságait mára levonták. Ennek eredményeképpen az atomenergia továbbra is a legmegbízhatóbb, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia maradhat a legkisebb várható egységköltségekkel. Megelőzve a nap- és szélerőműveket.

Ezt egyébként a tények is igazolják. Németországban, ahol leállították az olcsó termelést biztosító atomerőműveket, és helyette gőzerővel fejlesztik a nap- és szélerőművi kapacitásokat, a feje tetejére állt az energetika. A berlini kormányzat mantrája szerint a szél- és napenergia terjeszkedésével az áram olcsóbbá válik. Nos, ennek pont az ellenkezője igaz! Németországban a villamos energia ára folyamatosan növekszik. Az egyik legnagyobb német energiacég vezetője a Spiegel-nek adott interjújában arról beszélt: az ország a szélenergia-fejlesztésekben eljutott a korlátokig, eközben rendkívül költséges hálózatfejlesztésre lenne szükség, a napenergia terén pedig a Kínától való függés okoz gondot. A vállalatvezető arra is kitért, az Energiewende miatt rövidtávon még tovább nőhetnek a német háztartások kiadásai. Csak a hálózati díjak emelkedése miatt egy átlagos négyfős háztartás évi 120 euróval fog többet fizetni, miközben „a zöldek szerint az ingyenes" szélerőművek esetében az átvételi árat 25 százalékkal kellett növelni, de úgy tűnik, hogy ez sem lesz elegendő, hogy azok rentábilisak legyenek. Arról nem is beszélve, hogy az atomerőművek leállítása és az emiatt megdrágult áram miatt sorra tűnnek el az energiaintenzív iparágak Németországból, miközben az ország folyamatosan energiaimportra szorul. Sokatmondó volt a helyzetről a német Focus online kiadása, amely szerint Baden-Württemberg tartományban az embereket arra kérték, hogy január 15-én reggel 6 és délután 14 óra között minimalizálják a fogyasztásukat, mert nincs elég áram a rendszerben.

Mindezekre tekintettel világosan látható, hogy a Paks II. projekt és az orosz kivitelező negatív színben való feltüntetése a versenyhátrányban lévő amerikai (atom)energetikai ipar érdeke. A válasz ezért aligha kétséges a cikk elején feltett cui prodest kérdésre.

Szerző: Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértő, az atombiztos.blogstar.hu oldal szerzője