Erős hajnali fagyok - veszélyben a hajléktalanok

Vágólapra másolva!
Bár vasárnap és hétfőn sok napsütés ígérkezik, a hőmérséklet továbbra is elmarad az évszaknak megfelelő értékektől, hajnalban pedig ismét megközelítheti a mínusz 10 fokot a hőmérő higanyszála. A telet idéző idő egészen a jövő hét végéig folytatódik.
Vágólapra másolva!

Az előttünk álló napokban folytatódik a téliesen hideg időjárás, a csúcshőmérséklet több fokkal elmarad az ilyenkor megszokottól. A tartós északias áramlással továbbra is hideg levegő árasztja el a Kárpát-medencét, a szél ráadásul a jövő hét közepéig gyakran meg is erősödik.

Napközben fagypont fölött tetőzik a hőmérséklet, de mindössze néhány fokkal emelkedik 0 fok fölé a hőmérő higanyszála. Hajnalban pedig az előttünk álló pár napban erős fagyokra van kilátás. Szombat, vasárnap és hétfő éjszaka általában -8, -2 fok közé csökken a hőmérséklet, de a tartósabban derült területeken pár fokkal ez alá hűlhet a levegő. Reggelente tehát öltözzünk melegen, és a kerti csapokat egyelőre ne nyissuk meg.

Az éjszakai fagyok miatt a hajléktalanok is veszélybe kerülhetnek, hiszen már bezártak a télen nyitva tartó, a hideg elől menedéket biztosító vasútállomások. A téli időszak után a szervezet kimerült, így fokozott veszélyt jelent a fagyos idő.

Szerdától aztán mérséklődik a hajnali lehűlés, és a hét vége felé a csúcshőmérsékletek is lassú emelkedésnek indulnak, közelítve az évszaknak megfelelő értékekhez.