A higanynak el kell tűnnie

2013.10.09. 16:20

Emberi tevékenység miatt évente körülbelül 2000 tonna higany jut a levegőbe és a felszíni vizekbe. Októbertől nemzetközi egyezmény korlátozhatja a folyékony fém felhasználását.

1956 tavaszán és nyarán sok halász fordult orvoshoz furcsa panaszokkal a Minamata nevű japán kisvárosban. Zsibbadt a kezük és lábuk, nem bírtak lábra állni, járni vagy akár csak megszólalni. A betegek közül tizenheten még az év végéig meghaltak. A vizsgálat szerint metilhigany-mérgezés történt, és az anyag bizonyítottan a közeli Chisso vegyiművekből származott.

Az üzemben 1908-ban indult a műtrágyatermelés, 1932-től az acetaldehid-gyártáshoz higanyszulfátot kezdtek használni katalizátorként, aminek melléktermékeként metilhigany keletkezett. Ezt a Chisso szűrés nélkül engedte a tengerbe, és felhalmozódott a halakban.

A hasonló tragédiák esélyét igyekszik csökkenteni az az ENSZ-egyezmény, amelyet október 10-11-én írnak alá Minamatában.

Nem könnyű tetten érni a higanyégetést

Isidro Jayo ecuadori aranybányász higannyal szeparálja az aranyat nambijai bányájábanForrás: AFP/Rodrigo Buendía

A higanyszennyezés 42 százalékáért az aranykitermelés felelős. Az egyezmény tiltaná a higany alkalmazását a kitermelés során, az intézkedés betartatása azonban kérdéses. 2012-ben 15 millióan foglalkoztak kisipari aranykitermeléssel Latin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában (a módszerről lásd az infografikát), és legalább 1600 tonna higanyt használtak föl. Ennyi embert nem lehet ellenőrizni, és egycsapásra korszerűbb technológiára átállítani. Az arany világpiaci ára emelkedik, így az arany után kutatók száma biztosan nem csökken.

Az aranyérchez azért adnak higanyt, mert az valóságos szivacsként szívja magába a sárga fémet. Utána a keveréket elégetik, és az aranyásó tálkájában ott marad a tiszta arany – a tüdejében és a környezetében pedig a higany, méghozzá beláthatatlanul hosszú időre. A perui Madre De Dios szövetségi államban, ahol hagyományosan rengetegen űzik ezt a mesterséget, a helyi lakosok hajszálaiban háromszor annyi higany mutatható ki, mint amennyi az Egyesült Államok környezetvédelmi hivatala (EPA) által megengedett érték.

„És ezek nem az aranyásók, hanem a helyiek, akik halfogyasztással fertőződtek meg higannyal, másutt akár ötszörös is lehet az érték. Egyes falvakban olyan rossz a levegő, mintha húsz szénerőmű állna a főtéren”

– mondta a Science-nek Luis Fernandez ökológus, aki a kaliforniai Carnegie Tudományos Intézet kisipari aranybányászattal (aranyásással, aranymosással) foglalkozó szakértője. De az egymás előtt is titkolózó aranyásókat nem könnyű tetten érni higanyégetés közben, a felvásárló pedig nem tudja megmondani az elé tett aranyrögökről, hogy melyiket milyen módszerrel nyerték ki az ércből.

Higanyszennyezés miatt kipusztult erdő a perui Delta Uno közelébenForrás: AFP/Dan Collyns

A perui szennyezésnek hosszú távon tragikus következményei lesznek: a higany sejtpusztulást okoz, és a fém szerves vegyületei veszélyesebbek a szervetleneknél. A Minamatában történtek miatt ma már tudjuk például, hogy a metilhigany a leggyakoribb és a leginkább mérgező a higanyszármazékok közül. A rendkívül reakcióképes vegyület felhalmozódik a szervezetben, a természetes tápláléklánc körforgásába bekerülve évtizedekig okoz megbetegedéseket, fej- és végtagfájdalmat, szív- és keringési problémákat, autoimmun betegségeket, bénulást, vakságot és idegrendszeri zavarokat.

A Minamata-kórnak elnevezett betegség az érintett japán településen további haláleseteket okozott az eltelt közel hat évtizedben. A változó dózisú metilhigany-mérgezés nemcsak az akkori felnőtteket érintette, hanem máig szedi áldozatait: magas a különféle fejlődési rendellenességgel született gyerekek aránya is.

Nem tudják, mennyi

Mennyi méregről van szó világszinten? Ezt senki nem tudja pontosan. Emberi tevékenység miatt évente körülbelül 2000 tonna higany jut a levegőbe és a felszíni vizekbe. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) a légköri higanyszennyezést évi 1010 és 4070 tonna közé teszi, vagyis tág határok között mozognak a becslések.

Még kevesebb adat van arról, hogy évente mennyi higany kerül a felszíni vizekbe, és mennyi szabadul fel a talajból, a hordalékból, amelyben évszázadok óta halmozódik a rendkívül mérgező nehézfém. Az ilyen eredetű szennyezés elérheti a légkörbe jutó higany 60 százalékát is. A természetes eredetű, vulkánkitörésekből és erdőtüzekből származó higanyszennyezés az éves mennyiség 10 százaléka, olvasható a Science összeállításában.

A minamatai egyezmény sarkalatos pontja tehát a méréstechnika összehangolása és – ahol kell – modernizálása. A célkitűzéseket 2013 januárjában már elfogadta 140 ország képviselője, ám az egyezmény csak akkor lép életbe, ha közülük legalább 50 most alá is írja a dokumentumot. Akkor viszont hat éven belül minden érintett államnak pontos kibocsátási adatokkal kell szolgálnia.

A higanyszennyezést hiába monitorozza korszerű eszközparkkal az Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió, a déli félteke kibocsátásáról szinte semmit nem tudni. Ami viszont a légtömegek keveredésével és a tengeráramlatokkal bárhova eljuthat, és súlyosbítja a helyi károsanyag-szintet.

Helyben is sok keletkezik

Mongóliai aranybányászok egy új, higanymentes eljárással dolgoznak MandalbanForrás: AFP/Mark Ralston

Az aláíró államok sem ártatlanok: higanyszennyezés forrásai lehetnek a vegyipari gyárak, a cementművek és a szénerőművek is. Ha az egyezmény életbe lép, 2020-ig meghatározott mértékben csökkenteni kell az érintett erőművek és gyárak kibocsátását, a higanytartalmú vagy higany felhasználásával készült termékek nehézfém-tartalmát és arányát, továbbá tizenöt éven belül minden higanybányát be kell zárni. Utána kizárólag kutatási és egészségügyi célokra használható fel a nehézfém.

A fenti szigorítás, még ha sok kiskaput is tartalmaz, éves szinten 15-35 százalékkal mérsékelheti a higanyszennyezést. Továbbá felgyorsíthatja a fémmel kapcsolatos kutatásokat: jelenleg ugyanis nem ismerjük teljes körűen a különféle higanyvegyületek kémiai tulajdonságait, valamint azt sem, hogy a méreg pontosan miként terjed a táplálékláncban.

Az adatbank felállítása ahhoz is szükséges, hogy a jövőben el lehessen dönteni, vajon az egyezmény elérte-e a célját, illetve a beérkezett statisztikák elemzése lehetővé teszi a pontos határértékek megszabását.

Igaz, még azt is el kell dönteni, világszerte hogyan gyűjtsék be az egészségügyi mintákat a lakosságtól: a vérvétel ilyen léptékben nem kivitelezhető, a hajban és a vizeletben pedig eltérő mértékben halmozódik fel a higany, tehát ez a módszer nem lehet az összehasonlítás alapja. Az sem tisztázott, hogy mely népcsoportok vizsgálata szükséges elsődlegesen, és kik azok, akiket kevésbé fenyeget a mérgező nehézfém.

Mi történt aztán Minamatában?

A szennyező cég, a Chisso megpróbálta eltussolni az ügyet. Amikor ez nem sikerült, szűrőt szereltetett fel a gyárból kivezető szennyvízcsatornákra. Mint egy 2011-es vizsgálatból kiderült, a berendezés alkalmatlan volt a metil-higany eltávolítására. Hosszas jogi huzavona után az üzem 1968-ban függesztette fel az acetaldehid-gyártást, a felkért szakértői bizottság által „bizonyított Minamata-kórosnak” minősített 2260 beteget anyagilag kárpótolták. Ám a japán kormány illetékesei elbagatellizálták a metilhigany hatását a tengeri élővilágra, és a halászatot csak 1975-ben tiltották be.

Az eltelt évtizedekben hatvanötezren jelentkeztek a hatóságoknál eltérő fokú higanymérgezéses panaszokkal. Egy becslés szerint Minamatában összesen százezren szenvedtek el higanymérgezést, de a kezdeti tünetek az életkor előrehaladtával súlyosbodhatnak is. A japán kormány sokat lobbizott azért, hogy az új nemzetközi egyezményt Minamatáról nevezzék el, ám a helyieket nem lelkesíti, hogy egy gyógyíthatatlan betegség is a szülővárosuk nevét viseli.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK