Vége a taszári kiképzésnek

Vágólapra másolva!
Hamarosan a második iraki ellenzékiekből álló csoport is elhagyja a taszári katonai bázist, és ezzel végleg befejeződik a kiképzés a Somogy megyei táborban. Az amerikai kiképzők is elhagyják Taszárt néhány nap múlva. Háromezer fő helyett csak 76 irakit kipéztek ki Taszáron.
Vágólapra másolva!

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter hétfőn délután értesítette Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy a jövő héten befejeződik a kiképzés-sorozat Taszáron. A Somogy megyei amerikai katonai támaszponton január 29-e óta két turnusban képeztek ki iraki ellenzékieket. A kiképzésben részt vevő iraki önkéntesek a szövetségesek által elfoglalt területek civil közigazgatásának megszervezésében vesznek majd részt.

Eredetileg 3 000 fő kiképzésére kértek engedélyt az amerikaiak a magyar kormánytól. Ennél jóval kevesebben, összesen 76-an vettek részt kiképzésen Taszáron. Az első 50 iraki január 29-én érkezett a bázisra. Ők már Irakban vannak, Umm Kaszr közelében várakoznak. Amerikai közlés szerint csütörtökön kapnak először feladatot, az ENSZ segélyszállítmányának elosztásában kell majd segíteniük a dél-iraki városban.

A második csoportnak 26 tagja van, ők a következő napokban hagyják el Irakot. Pontos időpontot egyelőre nem közölt a magyar kormány, de a kiképzés befejeződése a jövő héten várható. Az bizonyos, hogy újabb csoportok nem érkeznek Taszárra. A második csoporttal együtt a kiképzők is elhagyják Magyarországot. A taszári bázis továbbra is az amerikai hadsereg felügyelete alatt marad, de nincs most szó arról, hogy az iraki háborúval kapcsolatban bármilyen újabb feladatot ellátnának ott. A taszári bázis a Boszniában és Koszovóban szolgáló amerikai katonák északi támaszpontjául szolgál eredetileg.