Pozícióharcokon bukhat el a Torgyán-ellenes kisgazdák egysége

Vágólapra másolva!
A Szabó János honvédelmi miniszter vezette Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ) és a Lányi Zsolt-féle reformkisgazdák is azt szorgalmazzák, hogy a Torgyán-ellenes erők fogjanak össze. Mára már az FKDSZ is úgy látja, hogy csak egy új párt megalapításával lehet véget vetni a szerintük egyre kilátástalanabb helyzetnek. Kérdés azonban, hogy melyik szövetség kezdeményezi először az együttműködést, illetve ha egy pártot hoznak létre, ki milyen pozíciót kap. Csúcs László szerint fennáll a veszély, hogy a hatalmi harcok miatt nem sikerül az összefogás.
Vágólapra másolva!

A Lányi Zsolt-féle irányzat egyelőre elhalasztotta a Reform Kisgazdapárt megalapítását. Korábban a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége (FKDSZ) azért határolódott el Lányiéktól, mert azt mondták: a Független Kisgazdapárton belül kell megvalósítani a reformokat. Mára azonban már az FKDSZ is úgy látja: nincs más lehetőség, ha életben akarnak maradni, mint a pártalapítás.

Mindkét szövetség azt vallja, hogy csak akkor van értelme a tevékenységüknek, ha az összes Torgyán-ellenes erőt sikerül egy pártba tömöríteni. Ehhez azonban Szabóéknak és Lányiéknak közös nevezőre kell jutniuk.

"Sokan elfeledkeznek egy szövetségről, a Kisgazda Miniszterek Tanácsáról" - mondta az [origo]-nak Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, az FKDSZ tagja. "Ez egy kapocs, amely képes összefogni a kisgazda erőket. Rendszeresen vidéki fórumokon veszünk részt, minden megyében meghatározó szervezetekkel tartjuk a kapcsolatot" - tette hozzá.

Turi-Kovács szerint a nyár arra jó, hogy befejeződjön a Torgyán-ellenes erők szerveződése. Úgy látja: mára már minden feltétel adott az összefogásra. "Mivel mindenki a kisgazda eszmeiséget akarja továbbvinni, egyedül Torgyán József nem, itt már csak az összefogás segíthet" - közölte. Egyelőre azonban nem keresték még meg a Lányi-féle szövetséget. "Mi Boros Imrével tartjuk a kapcsolatot, aki a Miniszterek Tanácsának tagja" - mondta Turi-Kovács az [origo]-nak. "A reformerek részéről sem ellenállást, sem közeledést nem tapasztalunk. Mi azonban nyitottak vagyunk." Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy lépne-e először az FKDSZ a reformkisgazdák felé, a környezetvédelmi miniszter azt válaszolta: "Minden csoport felé kezdeményezünk, ha eljön az ideje."

Csúcs László ugyanakkor, aki a refomkisgazdák egyik meghatározó alakja, azt mondta az [origo]-nak: többeket - közöttük őt is - már megkeresték és közvetítő szerepre kérték az FKDSZ-esek. "Fontos szerepet tölthet be az FKDSZ, ezért reméljük, hogy nem akarnak külön úton járni. Tragédia lenne a további osztódás, mert már így is elég sok kisgazdaszövetség van. Elemi érdekünk a belső egység megteremtése, ugyanakkor nem akarunk boldog-boldogtalannal összeborulni" - tette hozzá a politikus.

A reformkisgazdák az MDF-fel, az MDNP-vel, a KDNP-vel és a Vállalkozók Pártjával kívánnak együttműködési megállapodást kötni. Az MDF-fel azonban csak akkor, ha a demokrata fórum nem tud megállapodni a Fidesszel. Erre Csúcs szerint jó esély van. A Fidesszel a reformerek nem akarnak együttműködésre lépni. "A Fidesz részéről nincs ilyen törekvés, és a mi részünkről sincs" - közölte Csúcs László. Turi-Kovácsék azonban szívesen megállapodnának a Fidesszel. "Demokratikus párt csak demokratikus párttal kössön szövetséget" - utalt a miniszter arra, hogy a Torgyán-féle kisgazdapárttal nem állapodhat meg a legnagyobb koalíciós párt.

Ha a két szövetség egységre törekszik, egy elnökjelöltet is meg kell nevezniük. Mindkét szövetségben ugyanakkor bőven vannak hatalomra törő politikusok. "Egy elnökjelöltet kell elfogadni, és ez szerintem Lányi Zsolt" - mondta Csúcs. "Minden potenciális elnökjelölttel szemben volt valami kritika, kivéve Lányit." A szintén reformkisgazda Horváth Béla ugyanakkor Boros Imrét támogatja. "Az FKDSZ eredendően engem jelölt elnöknek, de én nem vállaltam" - közölte Turi-Kovács. "Önuralmat kell gyakorolni, bár inkább az elvállaláshoz kell egyfajta mazochizmus."

Csúcs szerint fennáll a veszély, hogy a hatalmi harcok miatt nem sikerül egyesülnie és egy pártot alapítania a két szövetségnek. "Ez jellembeli kérdés. Minden fölös ambíciót háttérbe kell szorítani. Ha szubjektív okokból nem jön létre az egységes párt, a süllyesztőbe kerülünk" - mondta az [origo]-nak.

A két szervezet várhatóan augusztus második felében tud először tárgyalni az egységesítésről.

Kapcsándi Dóra

Korábban:

Megállapodnának egymással az "alternatív" kisgazdák

A kisgazda miniszterek vezetésével újabb szövetség alakult az FKGP-ben

Nyár végére tervezi az új kisgazda párt alapítását Lányi Zsolt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!