A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a kialakult helyzet miatt minden érintett céggel tárgyalásokba kezd. Az FVM azt szeretné elérni, hogy az eredeti céloknak megfelelően a dolgozók legyenek többségben, mert a privatizáció lehetővé tette, hogy nem csak az ott dolgozó munkások, hanem a részvénytársaság választott vezetői is részt vegyenek benne - mondta az államtitkár. Jelenleg a menedzsmentnek van többsége a vállalatokban. Ha nem tudunk megegyezni, akkor az FVM jogi eszközökkel állítja vissza a törvényes rendet - mondta Szanyi Tibor.
A törvény kikerülésével szerezhettek tulajdoni hányadot a cégek vezetői - mondta a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Bereczki András, aki hozzátette: jogtalanul nagy előnyt szerezhettek a menedzsment tagjai, akik az Orbán-kormány legszűkebb köréhez tartoznak.
Korábban két SZDSZ-es politikus tett büntetőfeljelentést, mivel szerintük: az Orbán-kormány a nyilvánosság kizárásával, a parlamenti kormánytöbbség segítségével a saját haverjainak játszotta át az állami gazdaságokat, nagyon kedvező feltételek között. Az Állami Privatizációs Vállalat helyett a Magyar Fejlesztési Bank hajtotta végre a privatizációt, így nyilvános pályáztatás nélkül adhatták el az állami gazdaságokat.