Megvitatták a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatot <br/>

Vágólapra másolva!
A szabálysértésekről szóló törvényjavaslat részletes vitájában az elkobzással és a szabadságelvonással kapcsolatos részt érte a legtöbb kritika.
Vágólapra másolva!

A szabálysértésekről szóló törvényjavaslat részletes vitájában Szentgyörgyvölgyi Péter (FKGP) az elkobzással kapcsolatos módosító javaslatát indokolta. Szentgyörgyvölgyi szerint az elkobzás mint eljárási lehetőség hathatós és visszatartó jellegű büntetés, alkalmazása bonyolult lehet a hatóság szempontjából. "Jó lenne, ha az elkobzás helyett a szabálysértési hatóság élhetne azzal a lehetőséggel, hogy büntetésként az elkobzásra ítélt tárgy ellenértékét szabja ki", mondta.
Hack Péter (SZDSZ) hozzászólásában arra utalt, hogy az előterjesztéshez összesen 456 módosító indítványt nyújtottak be a képviselők. Ez a szám szerinte már önmagában is kritikája a javaslatnak.
A törvényjavaslat eredeti célkitűzései között szerepel, hogy megteremtse a pénzbírság szabadságelvonásra változtatásának lehetőségét. Hack Péter értelmezése szerint ez a célkitűzés magában hordozza annak veszélyét, hogy azokkal szemben alkalmazzák majd, akik nem képesek kifizetni a megemelt pénzbüntetéseket. A képviselő javasolta, hogy az eljárással összefüggésben a hatóságnak legyen lehetősége különbségtételre.
Avarkeszi Dezső (MSZP) elmondta, fontosnak tartja, hogy a szabálysértési ügyben kiszabott elzárást ne lehessen rendőrségi fogdában végrehajtani, csak büntetés-végrehajtási intézetben.
Azt javasolta, hogy a tiltott szerencsejáték szervezése, illetve az abban való részvétel akkor is büntethető legyen, ha közterületen történik. Továbbá szorgalmazta, hogy az e törvényben nem szereplő szabálysértéseket tartalmazó kormányrendeletet a törvény hatályba lépését követő 60 napon belül legyen köteles a kabinet kihirdetni.
Mécs Imre (SZDSZ) szerint szükség lenne bevezetni a szerzői jog megsértésének szabálysértési alakzatát, amelynek elkövetőjét ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal lehetne sújtani.

(MTI)

Ajánló:

A szbaddemokrata képviselő adatai