Percenként 240 Ft plusz áfáért ad információkat a konzulátus automatája<br/>

Vágólapra másolva!
Július 6-ától csak telefonon vagy utazási irodán keresztül lehet amerikai vízumhoz jutni, személyesen nem. Az új információs szám hívása, amelyen időpont kérhető az amerikai konzulátuson, percenként 240 forint plusz áfába kerül. A Magyar Hírlap szerint egy időpontkérelemhez legalább 14 és fél perces telefonálásra van szükség.
Vágólapra másolva!

Bár csak július 6-ától működik majd az új rendszer, a telefonos vízumügyintézés automata menüje már végighallgatható. Ennek alapján elmondható, hogy a rendszer - amelyet az amerikai főkonzul elmondása szerint a TeleMédia Kft. üzemeltet - kifejezetten arra törekszik, hogy a menüválasztásokkal, figyelmeztetésekkel és információkkal tarkított egyoldalú kommunikáció a lehető legtovább tartson. A TeleMédia egyébként több társkereső és élő szextelefon-szolgáltatást is üzemeltet.
Teddy Taylor budapesti amerikai főkonzul tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az új rendszer bevezetésére azért volt szükség, mert a vízumkérelmek megnövekedett száma miatt az eddigi sorbanállás a követség előtt túl hosszúra nyúlt. Július 6-ától a kérelmező vagy egy utazási irodához fordul ügyintézésért (ez körülbelül öt-hat hetet vesz igénybe) vagy a telefonos időpontkérelmet választja. A főkonzul elmondta: az emelt tarifájú telefonszolgáltatás több államban működik az amerikai konzulátusokon, és előnyei beigazolódtak. A rendszer önfenntartásra rendezkedik be, mert a konzulátus nem tud további munkatársakat felvenni a vízumügyintézéshez.
Taylor elmondta: több telefonos cég pályázott a szolgáltatásra, és közülük a TeleMédia Kft győzött. "Csak az egyik szempont volt az elbírálásban az alkalmazott tarifa. Figyelembe vettük a biztosított telefonvonalak számát, és a cég eddigi tevékenységét is" - mondta. A győztes társaság a tarifa mintegy felét kapja meg. A főkonzul szerint az (ingyenes) zöld szám alkalmazása szóba sem jött, az amerikai kormány nem fizet az információt és időpontot kérők helyett. Jelenleg naponta mintegy 500 vízumot állít ki a konzulátus, ennek oka, hogy sok jugoszláv állampolgár is Budapesten folyamodik beutazási engedélyért. Az új rendszerben munkanapokon reggel nyolctól délután ötig fogadnak hívásokat.
Nem könnyű azonban egy élő személlyel a megadott számon kapcsolatba lépni. Az automatikus menüválaszték, amely csak tone üzemmódú készülékről érhető el, feltűnően lassan működik, szószátyár módon, többször ismételve magát közli a választási lehetőségeket. "Ha ön az alábbi országok valamelyikének állampolgára, a sípszó után nyomja meg a kettes gombot" felszólítás elhangzása után egy véget nem érő országlista következik, amelyet a magyar állampolgár is kénytelen végighallgatni. Többször figyelmeztetik a telefonálót, hogy vegyen elő tollat és papírt, és csak a nyolcadik percben kezdik sorolni, mi szükséges egy egyszerű vízumkérelemhez. Körülbelül 15 perc múlva kérheti, hogy kapcsolják egy ügyintézőhöz. A gép csupán ekkor közli, hogy ügyeket csak munkanapokon intéznek. A menü végighallgatása 4500 forintba kerül, csaknem a vízum árának (45 dollár) felébe. A tarifa megegyezik a legdrágább társkereső- és szextelefontarifákkal.
Teddy Taylor szerint a konzulátus egy évre kötött szerződést a telefontársasággal, és szükség esetén a "nyitva tartást" meghosszabbíthatják. Kezdetben három ügyintéző fogadja a hívásokat, de a létszám nőhet. Egy napra 60 időpontkérelmet adnak majd ki, de ebbe az utazási irodák ügynökei is beleszámítanak. Taylor szerint eddig a vízumok 60 százalékát intézték utazási irodákon keresztül, s az arány most várhatóan nőni fog. Július 6-ától a telefonos szolgáltatás a 06-90-520-520-as számon érhető el.

Újvári Miklós

(Magyar Hirlap)