Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróságon kedden nem kezdeményeztek sem csőd-, sem felszámolási eljárást a HTC utazásszervező iroda ellen. Amennyiben az érintett gazdasági társaság kéri maga ellen a felszámolási eljárást, a bíróság soron kívül dönt annak elrendeléséről. A károsultak csak a felszámolás bejelentése után és csak 40 napig jelenthetik be igényeiket.
Vágólapra másolva!

Az utazásszervező cégeket illetően nincs speciális szabályozás, azaz ebben az esetben is az általános rendelkezéseket tartalmazó 1991. évi felszámolásról szóló törvényt kell alkalmazni. A felszámolási eljárás megindításáról a Cégközlönyben jelenik meg értesítés. A felszámolás alá vont céggel szembeni igényeket pedig a közzétételtől számított 40 napon belül lehet a felszámoló székhelyén bejelenteni. A bejelentett igényeket okiratokkal, így például pénz befizetéséről szóló számlával célszerű alátámasztani.

Az igények kielégítésének sorrendjében a felszámolás költségei, a jelzálogos követelések és a járadékok előzik meg a magánszemélyek nem gazdasági jellegű tevékenységéből származó követeléseit. Feltehetően ez utóbbi kategóriába sorolhatók a többi között azoknak a követelései, akik az utazásszervező cégnek már kifizetett szolgáltatást nem vehették igénybe.

A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának vezetője, Kiss Gábor szerint a gyakorlatban a felszámolási eljárás legalább egy, de nemegyszer akár több évig is eltart.

A pórul járt utasok polgári peres úton követelhetik vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítését. Vagyoni kárként jelentkezhet a befizetett pénz, amiért a károsultak nem kaptak ellenszolgáltatást, illetve azok a többletköltségek - rendkívüli szabadság, kiesett jövedelem vagy akár taxiköltség -, amelyek az utazás, illetve a hazatérés meghiúsulása miatt keletkeztek. Ezzel együtt peresíthető a nem vagyoni kárigény is, amely akár több százezer forintos nagyságrendű is lehet.

Kovács Kázmér ügyvéd szerint a jogos követelésektől messze elmaradnak az érvényesíthető követelések abban az esetben, ha csupán a rossz pénzügyi helyzetben lévő utazásszervező céget perlik be a károsultak. A hazai bírói gyakorlatban azonban ismert olyan döntés, amely a cégvezetők személyes és korlátlan kártérítési felelősségét állapította meg, arra hivatkozva, hogy visszaéltek a gazdasági társaság törvényben biztosított korlátolt gazdasági felelősségével.

Az ügyvéd úgy véli: a HTC esetében vizsgálható az utazási irodák, utazásszervezéssel foglalkozó cégek felügyeletét ellátó szervek mögöttes felelőssége is.

Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője bejelentette: az ügyben eddig 10 olyan személy tett büntetőfeljelentést csalás miatt, aki befizette a pénzt, de nem jött létre az utazás. Az esetet jelenleg feljelentéskiegészítés keretében vizsgálja a VI-VII. kerületi kapitányság.

(MTI)

Ajánló:

(2000.09.05.)

Korábban:

(2000.09.05.)