Soron kívüli olaj-perek kezdődnek a hét elején

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács döntése nyomán nyolc úgynevezett olajos-pert tárgyalnak soron kívül a fővárosi bíróságok; közülük egy több mint egymillió liter szőkített olajra elkövetett ügy tárgyalása hétfőn kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádirat szerint 1997-ben a szegedi, illetve bajai illetőségű vádlottak cégének mezőkövesdi telephelyén zajlott az olaj "savazása". A nyomozás során ismeretlenül maradt személyek ott foszforsavval állították elő a 27 vagonnyi, azaz mintegy 2,5 millió liter extra könnyű fűtőolajból a több mint egymillió liter gázolajat.

A vádirat szerint az ezután járó 62 millió forint áfát, 16 millió forint útalap-hozzájárulást és 2 millió forint környezetvédelmi termékdíjat a cégvezetők nem fizették meg. A vádlottak hamis számlákkal leplezték jogellenes ügyleteiket. A periratokból kiderül az is, hogy egyikük egy szerb állampolgártól, illetve más, ismeretlenül maradt személyektől kapott havi 100 ezer forintot azért, hogy a cégvezetői tisztet betöltse.

Az ügyészség adócsalás bűntettének kísérletével és magánokirat-hamisítással vádolja a két személyt, akik ezért nyolc évig terjedő börtön-büntetéssel sújthatók.

(MTI)

Ajánló: