Sztrájkolni készülnek a kulturális szféra dolgozói<br/>

Vágólapra másolva!
A pedagógusbér-korrekció mértékéről és a kifizetés módjáról egyeztettek tegnapi találkozójukon az oktatási tárca és szakszervezetek képviselői. Pokorni Zoltán a mai kormányülésen egy olyan pénzalap létrehozását javasolja, mely a kompenzáció fedezetét biztosítaná. A kulturális ágazat érdekvédelmi szervezete mindeközben a miniszterelnökhöz fordult az ágazat elmaradt béremelése miatt. A szakszervezet 700 millió forintos kompenzációt követel.
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek az egyeztető tárgyalások a rosszul tervezett infláció miatt elmaradt tanári bérek kompenzációjának mértékéről, illetve a kifizetés technikai lebonyolításáról az oktatási kormányzat és a pedagógus szakszervezetek között. Az érdekvédelmi szervezetek 4,5-5 százalékos visszamenőleges bérkorrekciót kérnek. Az oktatási tárca szerint ugyanakkor az előzetes adatok és kalkulációk szerint az idei várható keresetemelkedés mintegy 10,5-11 százalék. Így - éves szinten - mintegy 2 százalékos a kompenzációigény. A megbeszéléseket követően Pokorni Zoltán oktatási miniszter elmondta: a bérkorrekció nemcsak a pedagógus dolgozókra, hanem a technikai munkatársakra is vonatkozik majd.

A megbeszéléseken megegyezés született arról, hogy a visszamenőleges kompenzáció azoknak a körét érinti, akik jogosultak a 13. havi bérre. Határoztak arról is, hogy a bruttó jövedelmek összehasonlítása lesz az alapja a majdani számításoknak.

A találkozón a felek megállapodtak abban: a korrekció mértékének megállapításakor a Központi Statisztikai Hivatal és a Tárki jövő év elejére várható adataira támaszkodnak, így a visszamenőleges bérkorrekciót előreláthatólag februárban fizetik ki. A szakminiszter bejelentette: a mai kormányülésen javasolni fogja keret elkülönítését a kompenzációs kifizetésekre. A korrekcióra szánt összeg nagyságáról egyik fél sem kívánt nyilatkozni. Tudomásunk szerint körülbelül ötmilliárd forintról van szó.

Mindeközben elmaradt bérük kifizetését követelik a kulturális ágazat dolgozói is. Érdekvédelmi szervezetük tegnap levélben fordult a miniszterelnökhöz, kifogásolva, hogy a kormányfő kizárólag a tanári bérek kompenzációjáról döntött.

Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke szerint a kulturális terület 22 ezer dolgozójának idei bérkiegészítéséhez 700 millió forintra lenne szükség. Az ágazatban dolgozók átlagkeresete nettó 45 ezer forint, így a szféra már nem visel el újabb pénzelvonást - jelentette ki Vadász János.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője leszögezte: amennyiben nem kezdődnek meg még idén a tárgyalások a bérfejlesztésről, januárban sztrájkfelmérést végeznek a közművelődés területén dolgozók körében. Megfelelő támogatottság esetében pedig az év elején demonstrálni fognak kiszolgáltatott helyzetük miatt.

(Népszava)

Ajánló: